Fotó: A. Fehér Vera

Meg hogy itt állok. Kijutottam ebből a mocskos nyárból is. A nyoma még rajtam, a bőrömön, a körmöm alatt, a konyhám kövén, az ágydeszkák között, de a lényeg, hogy már csak a nyoma. Levedlettem, mint kígyó a bőrét, vagy inkább, mint lepke a bábját. Az mégiscsak esztétikusabb. De mindegy, a lényeg, hogy ami volt, az elmúlt, csak előre szabad tekinteni, hátra sosem, meg hasonlók. Csak tudnám, hogy amikor ezt másoknak mondom, mennyire utálnak. A lényeg, hogy vége. Meg hogy itt állok. Kijutottam ebből a mocskos nyárból is.
hj

                      ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tulajdonképpen két dolgot szeretett igazán. Az egyik a rántott békacomb volt, a másik pedig az, ha egy nő kilakkozza a lábán a körmeit. Csak hogy ez most tök lényegtelen, mert egész más problémák gyötörték. Olyanok, amiknek nem hogy a végét, de még az elejét sem látta.
Akkor még kékre volt lakkozva? Vagy már nem? Nem emlékezett akármennyire is szeretett volna. Az még megvolt, hogy ülnek a fürdőkádban és a lány lába a vállán volt, miközben a lábujjait szopogatta… De milyen színű volt a körme? Csak kék lehetett, mint a béka szeme, amit gyerekkorában „altatott el” a nagymama körömlakk-lemosójával. Aztán gondosan felnyitotta egy életlen késsel a hasfalat és szétnézett odabent. Megpróbált laposelemmel elektromos stimulációt előidézni az izomtónusban… Akkor még azt hitte, hogy ez a mondat jelent valamit, pedig csak annyi történt, hogy megkínzott egy szerencsétlen békát. Semmi értelme nem volt az egésznek, lövése nem volt miért csinálta. Viszont a rántott békacombra csak tíz évvel később kapott rá, mikor már a sör, meg a csajok érdekelték és nem az a hülye izomtónus. Kék volt, tuti, hogy kék! Végül a mosógépen dugta meg és a békák kínzása addigra már teljesen jelentéktelenné vált. Sokkal izgalmasabb játékszerre bukkant. Csak akkor még nem tudta, hogy ebben a játékban a hatosokat mindig mások dobálják…
(morpho) 

                     ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Tegnap a folyó festett vörösre. Ez még csak a második, és senki sem tudja, hogy mikor vagy milyen ütemben fog bekövetkezni a további nyolc. Lehet, – tök komolyan – lehet, hogy soha semmikor. Csak hát minden nyomorult lélek mintázatot keres és ott is talál, ahol nincs ilyen. Na, most ez akkor jel, vagy nem? Nem, ez mégis csak a kutya lehetett. Miért érzem mégis úgy, mint az figura a viccben, aki tizedikről zuhanva a nyolcadiknál azt mondja: „eddig még oké.”
hk