Nemzet és vágta
Fotó: Birtalan Zsolt
Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezi kedélyes közönnyel, mintha csak ebben a pillanatban kerültem volna sugaras látóterébe, pedig most üget el előttem harmadszor. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy én simítom a hullámformába kapcsolódó nyomait, következésképp kölcsönösen tisztában kell lennünk egymással. Egykedvűséget tettet, de amikor a közelembe ér a tartásának finom feszültsége, lova ideges izomkötegeinek játéka megérint, tisztán érzem, hogy nekem mutatja, én vagyok a közönség. Más nem is játszhatná ezt a szerepet, mert én vagyok itt egyedül, sőt, mondhatni, nélkülem ő sem lenne. Kérdésével álságos módon el akarja hitetni magával és talán velem is, hogy partnernek tekint, egyenlőnek, de ő is tudja, én is tudom, hogy valójában csak gondosan nevelt lelkiismeretét akarja megnyugtatni. Azonban roppant mód tisztában vagyok szükségszerű és kényszerítő, egyúttal összebilincselő egymásrautaltságunkkal, hiszen, ha nem lennének nyomok, nem lenne mit meg nem történtté tenni, így azt mondom: Egyformán, csak egyformán.
hk
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Parádé
Mintha minden valahogy egy kissé oldalra dőlt volna beleértve a reggeli árnyékot is. Ferdén állt a ló, a sapka és a napsugarak srégen estek le az aszfaltra. Ilyen bizonytalan geometriájú térben nem lehet vágtázni. Sőt! Poroszkálni is életveszélyes. Ha ez nem lett volna elég, a talaj mintha minden egyes rezdülésre finoman arrébb csúszott volna, így félő volt, hogy egyszer csak eltűnnek a díszkövek és ott marad a semmi a vékony bokákon billegő paták alatt. Meg különben is éppen akkor zuhant a lovas felé hangsebességgel az égről leszakadó felhő és készült mindenkit palacsintává lapítva környezeti katasztrófát előidézni. Ja, és amúgy egyiküknek sem volt semmi kedve részt venni a hacacárén.
má
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Autósmozi
- A jó lovaaaas katóónááának, dejóóól vagyóóón dolga.
- Jó napot!
- Eszíííík, iszíííík a sááátórban, semmire síííncs góóndja. Jó napot! Nyitva vannak már?
- Még nem. Amint látja még, sem székek, sem a gépész, sem semmi nincsen még itt.
- Rendben. Akkor én leszek az első. Ahogyan terveztem.
- Nem maradhat itt.
- Ó, fiacskám, dehogynem maradhatok.
- Miből gondolja?
- Én ezt nem gondolom, hanem tudom, de maga ezt úgy sem értheti.
- Már hogyne érteném. Magát kibaszták az elmegyógyból, szökés közben vitézi maskarára váltott, a szalámigyárból kiszabadított egy lovat és most azt hiszi, hogy az első sorból fogja megnézni az esti filmet, egy ideiglenesen kialakított autós moziban, ami még félig sincsen készen.
- Heeeejjj ééélet, begyőőőngy éélet ennééél szeeeebb seeeem leeehet, ez az Pindur ügyes vagy.
- Mondjuk azt annyira bírtam volna, ha nem szarik ide a lova.
- Csak aaaaz jőőőjön katóóóónának, akííí ilyeeeet szeeeret.
- Értem.
- Tudja, maga téved. Én sem nem vagyok őrült, sem nem ülök lopott lovon. Nekem egyszerűen ilyen a természetem.
- Akkor most idehallgasson! Parííípáájáát meegforgatttya, úúúgy megyeeen dóóólgáára. De előtte még szálljon le a szalámiról és seperje össze a szarát.
- Miért már nyitva vannak?
- Nem vagyunk.
- Akkor, ha önök nincsenek nyitva én itt sem lehetek. És ha én nem lehetek itt, akkor a lószar sincsen itt. Érti ugye? Dehogy érti. Látom a szemein, hogy nem érti. heeeejj ééélet begyöngy ééélet...
vi
