photo by morpho

- Jól csinálom?
- Teljesen rendben. Kívülről nagyon hiteles, bár vannak kisebb problémák.
- Miért? Nem kellett volna bele sót rakni? Tudom, hogy valami fehéret szoktak.
- Ühüm, cukrot. Persze nem a színe a lényeg, hanem az íze. Lehet barna cukor is vagy méz, esetleg ilyen-olyan édesítők, cukorpótlók. De semmiképp nem só, az ugyanis nem édes.
- Akkor ezért levonnak egy pontot?
- Le. És ha már tejet öntöttél bele, ne kérj hozzá citromot a pincértől! Vagy ez, vagy az. Jegyezd meg! A múltkor is ezt rontottad el. Még egy mínuszpont.
- Te csak ne beszélj, szívószálat kérsz a kakaóhoz, mikor csak egy hosszú keverőkanál járna!
- Persze, de én direkt a gyerek formát választottam, hogy megszeghessek egy-két szabályt. Mármint a lebukás veszélye nélkül, ugye. Nem akarok megint visszajutni a játék legelejére, a csecsemőszintre,
- Ja, értem. Én hülye meg azért választottam a nagypapát, mert a tapasztalatszint miatt egy-egy elejtett szóért is egy halom pontot adnak.
- Elég nagyképű voltál, innen a legnehezebb befejezni a játékot, és ráadásul a lényeget kihagytad. Mi lesz az iskolákkal, a szerelmekkel, a családdal, a barátokkal?
- Á, túl bonyolult az egész. Lehet, hogy ezt az egész játékot nem is nekem találták ki!
- Hát, ha a kancsóból akarod kiinni a forró vizet, akkor biztos nem. És a villával sem hadonászunk, ezt még egy gyerek is tudja!
- Tudom, de most már elég volt, le akarok bukni. Elrontottam. Mikor jön erre egy Földlakó? Ha leleplez, megyek vissza a rajthoz, én akarom először elérni azt az Örök Élet nevű izét.
pihe

                            ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A nagypapának fura szaga van. Szeretem. Néha ő jön értem az oviba. Nem tudja, melyik a kinti nadrágom, és néha a cipőmet is összekeveri. De nem baj, megmondom neki, hogy nem baj, ha a másikat adja rám, azt is szeretem.
A mama azt mondja, a nagypapa már idős, és hogy mindenkire ez vár, arra is, aki most kislány vagy kisfiú, hogy egyszer öreg lesz, fehér lesz a haja, ráncos lesz a keze, és összekeveri a cipőket. És a Jojó azt is mondta, hogy aztán meghalnak. Ami olyan, mintha aludnának, csak nem kelnek fel többet. Amit nem értek, mert ha nem kelnek fel többet, akkor hogy fognak enni? És utána már mindig ugyanabban a ruhában lesznek? Azt a mama biztos nem engedné.
A Jojó azt is mondta, hogy nem csak az öregek halnak meg. Azt mondta, hogy igazából bárki meghalhat bármikor, és azt nem lehet előre tudni, csak megtörténik és kész. De nem értem, miért. Ha nekem valaki azt mondaná, hogy haljak meg, hát nem halnék meg, mert nem akarok.
A Jojónak van egy cicája, akinek születtek kiscicái, és meghalt az egyik. De a mama nem engedte meg, hogy megnézzem, csak a Jojó mondta, és aztán a kiscica eltűnt. Szegény, biztos nem tudta megmondani, hogy nem akar meghalni. De ki akarja, hogy meghaljon a Jojó kiscicája? És a nagypapa? És én?
Kérek még kakaót.
aem

                            ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Tudod Babszem, egy férfinak kettő esetben elengedhetetlen az, hogy jól nézzen ki. Igazán jól. Az egyik, mikor megkéri az élete kezét. A másik pedig az, amikor belenéz egy csésze kávéba és láthatja önmagát. Mindkettő nagyon fontos, de a keserűség sosem hazudik, még akkor sem, ha van benne egy cseppnyi tejszín. Jól jegyezd meg! Ha valaha is bizonytalan leszel bármiben, csak bambulj bele egy dupla presszóba, szívd magadba a gőzét, kortyold el, a többit pedig elrendezi a sors.
- Nem hiszek a sorsban.
- Igazad van. Túlértékelik. Az élet sokkal egyszerűbb. Ha jobbra indulsz, oda jutsz, ha balra, akkor meg emide. Kész. A végén úgyis összefutunk egy párhuzamossal.
vi

                            ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kávéházat betöltő szörcsögő hang csillámló aranyszínű volt. A levegőben csillagok röpködtek és amint egy-egy kiskanál a csésze falához csapódott, nevetgélve rászálltak a meleg italában elmélyült vendég fejére. A szívószál vidáman lubickolt a banális pillanat örömében, mint melléütött hang a fisz-moll adagióban.
Évek múlva, amikor a válás fogalmát fontolgatta, miután a férje még a harmadik felszólításra sem volt hajlandó elmosni a bográcsot, és úgy döntött, megcsinálja ő maga, eszébe jutott ez a délután.
- Elmosom én – mondta –, csak nem akarom, hogy ebből sértődés legyen.
- Nem lesz – mondta a férfi.
Nem emlékezett arra, hogy mit ihatott azon a délután, azonban nagyapja minden mozdulata előtte volt: ahogy a szájához emelte a csészét és lassan kortyolgatott.
Mindig ezen a pillanaton merengett, amikor úgy érezte, hogy képes lenne megölni a férjét.
má