Fotó: Birtalan Zsolt

A terv az volt: kimegy az Ellis Islandre. Nem sok meggyőződéssel alkotta meg ezt az elképzelést, de tartozott vele. Magának. Többek között. Már útközben felmerült benne, hogy szívesebben lődörögne minden különösebb cél nélkül. De erőt vett rajta valamiféle kötelességérzet, de az is lehet, a lelkiismerete szólalt meg.  A vége azt lett, hogy kifeküdt a napra az elrepülő sirályokat számolni. Ez később annyiban módosult, hogy lehunyt szemmel azt próbálta kitalálni: a fülsüketítő rikácsolásért hány madár is felelős. Ebbe egy kicsi bele is szunyókált. Álmában a Pannonia óvatosan behajózott a sziget kikötőjébe rajta izgatott emberek tömegével, akik alighogy meglátták a Szabadság-szobrot, rögtön elfeledkeztek az utazás minden kényelmetlenségéről.
- Mindenképpen nézd meg, hogy ott van-e a család neve a regisztráltak között – kérte nagynénje, ami tiszta hülyeség volt, hiszen miért ne lett volna ott.
Így aztán, amikor lement a nap, és már hűvösebb szelek fújdogáltak, szépen hazament, tejet melegített, megkente a kenyeret vajjal, majd egy tálcán bevitte a vacsorát idős rokonának.
- Na? – kérdezte izgatottan a beteg kiemelkedve párnái közül.
- Ott van – mondta.
- Hála Istennek! – nyugodott meg a nagynéni, és engedte, hogy unokaöccse megetesse, mint egy fészkéből kiesett madárkát.
má

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Mr. How úgy döntött, az egy órányi ebédszünet pont elég lesz, hogy kifeküdjön a napra. Egyrészt a D vitamin miatt, mert fontos az egészség! Másrészt, mert így tökéletesen át tudja gondolni, hogyan tovább, és sorra vette a tényeket. Közepesen rossz, langymeleg élettársi viszonyban vegetál, felnőtt gyermeke önálló életre vágyik, munkája unalmas és bizonytalan. Na, már most, el kellene költöznie, de nincs hová. Pipa! Fia a mai kor gyermeke: gondolkodásmentes, okos telefonos, felületes fiatalember, hatalmas elvárásokkal. Ez persze az ő baja, és hamarosan rá fog döbbenni, hogy a világ nem vattacukros Hollywood. Pipa! Harminc éve ezt a munkát űzi, és persze képezhette volna magát, de az annyira macerás. Meg drága. Marad ez, amit most is csinál, aztán lesz valahogy. Pipa! A 20 percnyi agytevékenység annyira kimerítette, hogy elaludt. Meglehetősen. A munkahelyén ez jó ürügy volt, hogy kirúgják. Pipa! Fia valóban elhagyta a családot, és jobb híján beállt a seregbe, mert ott mindig szükség van a feláldozható senkikre. Pipa! Társa, a nő, bejelentette, lelép a szomszéd tejesemberrel, mert ő legalább nem veri. Pipa! Egy nem túl távoli napon, amikor az utcára került, a névtáblát szerelte le utoljára. Jó lesz, ha meghal. Legalább tudják azonosítani. Nem lesz ismeretlen, mert van neve. Know How.
L. Cat

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Mindig így kezd. Rápihenéssel. Hagyja, hogy a víz hangja, a zászló ütemes csattogása egy olyan magánvalóságba vezesse, ahol minden súlytalan és ezért valamiképp egyszerűbb is. Köszönhető ez annak is, hogy ilyenkor agya bizonyos problémákra fittyet hányva, a köznapi élet közhelyes dramaturgiájára magasról tesz, így megoldhatóvá válik az, például, hogy tisztes ízléstelenséggel berendezett szobája a Brazil őserdőbe kerüljön, és majomszolgák csapata lesse minden kívánságát, miközben egy szál ostorral védi meg övéit a fakitermelőktől Stinggel és Bonoval karöltve.
Aztán, ahogy árnyéka olvadtan lecsurog a kőkockáról, lassan felkel, álmosan, pislogva körülnéz, és úgy dönt, hogy ma már késő bármibe is belekezdeni. Különben is, holnap is van nap.
hk