Fotó: Fecher Ágnes

Porból lettünk. Mi is és ez a kurva körtér is. Ennyire futja. Istentől és a tanácstól, vagy ahogy most hívják, Tanáts. Élén a Tanátselnök, mögötte a Tanátsadói. Megyek a hivatalba, hogy tudjanak rólam. Tudják, hogy vagyok. Hogy még vagyok. Látom az árnyékomon, hogy még nincs dél, de egészen biztos, hogy ebédidőben érkezem. Ezek folyton zabálnak. Engem, másokat, titeket. Tetszik, ahogy a lépteim felkavarják ezt a nagy fullasztó olcsójánosteret. Van benne valami fekete-fehér. Porból lettünk. Csak azt nem tudom, ki akarta, hogy ez így legyen. A macskakőmaffia? A sátán? Az idő? Vagy az árnyéknélküli visszahullás az oka? Vagy egyszerűen ennyire futja? Ez a tér túl kicsi ahhoz, hogy ilyen nagy és magasztos dolgokon elmélkedjen az ember. Porból lettünk, és ha esni kezd, mindannyian sárszagúak leszünk belülről. Egyszerű ez, mint egy kockásing.
vi

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

A keréknyomok körkörösek. Érthetetlen, hogy miért. A galambok keselyűk módjára keringenek egy elszabadult Goethe-strófa felett. Úgy rikácsolnak, hogy kiszakad a tüdejük. Szó szerint. Így legalább húsz madártüdő hever a barázdák között. A barázdák nem értik, de aztán nem sokat meditálnak, hanem elnyelik az elvesztett légzőszerveket, mert mitől lenne termékeny az anyaföld, hanem az élet táplálta kiváló húscafatoktól. A legjobb persze egy csatakosan véres háború lenne, amely után pompás tetemhegyek biztosítanák a jövő évi remek termést.
- A természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát – üvöltözi a költő a szántóföld túlsó végéről, de annyira érdektelen a véleménye, hogy rá sem kerül a fényképre.
Az ismeretlen figura pedig csak megfelelő helyet keres, ahonnan prédikálni tud a levegőben repkedő tüdőknek.
má