Fotó: Fecher Ágnes

„Ellenkező esetben kénytelen vagyok megtenni a szükséges lépéseket.” Már akkor sejtette mi van a levélben, amikor még ki se bontotta. Nem is tudta hirtelen miért akart megbizonyosodni a boríték vészjósló beltartalmáról. Az ilyen gyanúsakat általában olvasatlanul bepakolta egy erre rendszeresített bonbonos dobozba. Az ajánlottakat nem vette át. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy ezzel csak elodázza azt, hogy menthetetlenül lecsapjon rá a rendszer. Sőt azt is világosan látta, hogy bizonyos szempontból lemond az érdekérvényesítés jogáról, de tapasztalatból tudta, hogy teljesen esélytelen vitahelyzetben van. Nem nyerhet, és nem szállhat ki. Azt mindesetre eldöntötte, hogy a kanapét már nem adja el.
hk

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mottó:
„felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor”
Kiscsillag

Igen, elküldte. Elküldte már megint. Egyedül hagyta újra, pedig… pedig pontosan tudta, hogy mi fog történni. Pontosan tudta, hogy le fog feküdni másokkal, egy csomó emberrel.  Odadobta a pasiknak, mint egy cukorkát! Itt van, nesztek, dugjátok meg! Tudta azt is, hogy bele fog dögleni ebbe, még akkor is, ha közben megzsarolták. Megzsarolták a gyerekével. Választhat. Elmegy, vagy marad és kidobja a lányt. Gyalázatos zsarolás az egész, egy önző birtoklási vágytól duzzadó ember segélykiáltása. Mindenkinek ő kellett, de csak egy volt belőle. Nem tudott szétszakadni. Vagy megfelel a társadalmi elvárások álságos, gyáva rendszerének, vagy szerelmes lesz és élni fog… a gyerek nélkül… Sosem értette meg, hogy ha igazán szereti valaki, akkor miért nem képes elengedni, Miért hagyja szenvedni, Miért jobb közelről nézni a kínlódását, mint tudni, hogy valahol máshol, valaki mással, de boldog. Elküldte, hát elküldte, miközben sosem volt még annyira szerelmes, mint abban a pillanatban, amikor a szemébe nézett és azt mondta neki, hogy „nem kellesz nekem, nem téged szeretlek, keress valaki mást!”. A lány könnyes szemmel nézett vissza rá és elhitte neki amit mondott, elhitte a hazugságot. -„Felelős vagy azért, akit megvadítottál”- mondta halkan. Magára maradt és nézett ki az ablakon, aztán újra ránézett a cetlire. „Ég veled!”
Mikor a lányt a szobában hagyva kilépett a kapun az első útja a sarki kisközértbe vezetett. –„Igen a szokásos két decis üveg, csak most messzire megyek, ezért kettőt kérek!”
(morpho)