Fotó: Móricz-Sabján Simon

Mindig a harmadik! - Sóhajott Sándorbácsi és végigsimította frissen borotvált arcát. Érdesre dolgozott keze alatt sistergett a reggel óta kinőtt apró borostaföveny. A gondozott területre az évek alatt ráköltözött pár felesleges redő, ránc és egy-két szolid zsírpárnácska.
A klubban a legfiatalabbnak számított, két és fél éves lemaradással a második legfiatalabbtól, tehát ebben az értelemben máris kiváló helyezést ért el, bár ez – úgy, mint a legtöbb dolog – csöppet sem vigasztalta.  Korán kelt, karbantartott, korán ebédelt, megnövekedett koleszterinszintje ellenére kizárólag zsírosat és húsosat.
Mindezt ő nem gondolta végig, mert a vasárnapi ulti parti okozta hierarchikus betokozódása jobban felzaklatta, mint kiújulóban lévő veseköve.
Férfitársai sosem nézték ki, (a nyugdíjas kor a náluk már nem a rivalizálást hozza elő, ellenben az aranyérrel) de a véletlen – aminek álarca mögött Sándorbácsi üldözési mániája szorongatta a távirányítót – mindig úgy hozta, hogy ő maga kissé kényelmetlenül érezte magát kialakult hátrányos helyzete miatt.
Jánosbácsi és Dezsőbácsi tippmixszel a zsebükben várták a következő alkalmat.  Nagyon hálásak voltak Sanyibácsinak, amiért lappangó érrendszeri betegségei ellenére is élt és virult.  Az ulti párban rém unalmas lett volna, és amúgy is, a fele társaság, még a téesz legjobb női is mind elmentek egy-egy rámenős kórsággal karöltve, ahelyett hogy egy szintetizátor vad dallamaira darabosan táncoljanak magányos nyugdíjastársaikkal.

Moha