Fotó: Varga Imre

Amennyiben az ember feje kocka, ha azonban a világ maga is kocka, abban az a nagyszerű, hogy nem állnak egymással feloldhatatlan ellentétben. Ha minden egyforma, nincs probléma. Amikor feltételezhetjük az egységesség létezését, akkor önmagában ez az állapot nem minősülhet se ilyennek, sem olyannak – rossznak, jónak vagy esetleg valami másnak – hiszen nincs referencia, nincs viszonyítás. Ez a harmónia. Mindeközben minden egymásra dőlhet, a valós átüthet a valótlanon, repülhetnek köztéri szobrok, mint akaratos szamovárok a fejünk felett, hiszen mindez nem számít. Végtére is mindez pusztán az érzékek csalfa tükörképe a biztos kocka felületén.

má

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már magam sem emlékszem, hogyan kerültem annak a tükörnek a közepébe. Megfontolatlanság lett volna tőlem egyszerűen csak úgy odaállni. Röviden kifejteném, hogy miért. Én nem vagyok olyan. A magányossággal parolázó énem, sokkal inkább szeret megbújni a fény ellenében, vagy csak absztrakt formákat kreálni a macskakövön, de már arra is volt példa, hogy pornográf sziluetté váltam kétszer. Bevallom őszintén, ettől kicsit feszengtem és nem is kerestem a harmadik lehetőséget. Szóval csak azt tudom elképzelni, hogy eljöttem egy ingyenes termékbemutatóra, mert már egyedül élem napjaimat évek óta, de vannak akik bennem még potenciált látnak bizonyos tekintetben. Szóval megnéztem azt, ami úgy sem kell nekem fél áron vagy hitelre, és a svédasztalnál is voltam kétszer, mert a szélén volt a vörösbor. Remélem nem vettem meg semmit, de még inkább azt remélem, hogy mégis volt egy kis pornográf sziluettem itt a téren, és Te láttad azt onnan.

v.i.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Együtt sétálunk a tanárommal. Véletlenül futottunk össze. Nem tervezett találkozó, egy darabig együtt kell mennünk. Feszélyez a társasága. Megilletődve, sietve, tartom a tempót. Zavarban vagyok. Ebbe a pocsolyába belegázolnék. Mondanom kéne valamit. Aztán elkezd beszélni, hogy mi állt itt, hogyan romlott le, épült újjá, alakult át minden, hol volt a bolt, kit bosszantottak, ki volt az ellenség, hogy kell igazán kemény hógolyót csinálni, meg milyen faágat kell találni a csúzlihoz, milyen háborúk voltak kicsiben és nagyban. Folyamatosan változásokról beszél, de én csak azt érzékelem, hogy tökre azt játszották, amiket mi játszunk, hogy gyereknek lenni azért mindig ugyanolyan.

hk