Fotó: Puskás Erzsi

Charles Szabo szebb napokat is látott, hiszen egyszer, a 70-es évek közepén egy háborúellenes off off-Broadway rendezése mérsékelt kritikai sikert aratott. Gyakran jár ide, szereti a használatban kopott viaszos fényű bútorokat, a könyvek poros szagát, ahogy az eladó kislány félmosollyal tűri áporodott udvarlását. Itt varázsol némi asszisztenciával a betűkből alkoholt. Könyvtárának értékesebbik fele már itt, és más könyvespolcokon áll. A Klasszikus spanyol drámák immár egy Abel Hernandez nevű fiatal srácén, aki valamiért vonzódik a téma iránt.  Egy alkalommal amikor Szabonak szüksége volt némi erő akkumulálására, hogy a közeli italbotig ellökdöshesse a szíve, Hernandez kapucniját fejébe húzva épp akkor ült le mellé, hogy Lope de Vegát azonnal birtokba vehesse. Szótlanul üldögéltek, szemük nem találkozott. Amikor Szabo tétova pillantása a srác kezében a kopott aranybetűkkel díszített piszkosszürke borítóra esett, fájdalommal vegyes elégedettséggel érzett. Aznap sokkal vidámabban rúgott be.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az egész város, mind a háromszáztizennégy lakója öt darab páratlan számhoz imádkozott szombaton délelőtt. A templom megtelt. Utoljára akkor voltak itt ennyien, amikor az öreg  Bill Makovitz részegen belopózott és rázendített a Sympathy for the Devilre a frissen felújított orgonán. A frissen felújított Jézustól tizenhét méterre légvonalban, nyolc  méterre a sörrel feltöltött szenteltvíztartótól. Bill azóta bocsánatot kért az egész közösségtől a halálos ágyán. Szóval közeledett a lottóshow élőben, egyenesben. A szelvényt átadtuk Gibbson tiszteletesnek, aki megszentelte a hét, kilenc, tizenhárom, negyvenkilenc és hetvenhetes számokat, majd két, imára záródó keze közé tette. Vártunk. Gibbson tiszteletes tudta, hogyha nyerünk, akkor sokkal ritkábban jövünk majd templomba, és ha nem nyerünk, akkor is. Ha milliókkal leszünk gazdagabbak, akkor már csak a hosszú életért kellene imádkozni, arra meg ott vannak a vitaminok és az orvosok. Ha maradunk csórók, akkor pedig  továbbra is marad a munka, a munka és a munka. Én reggeltől estig próbálom majd eladni félig ismert költők és írók legszebb vagy legféltetteb gondolatait. Vagy ha rám mosolyog az, akinek rám kell mosolyognia, akkor elmegyek innen jó messzire jó sokáig.  Gibbson tiszteletes mindezek ellenére bízott abban, akiben neki meg kell bíznia. 

vi