Fotó: Varga Imre

Bezzeg a halaknak milyen jó! Amikor gyerekkoromban úszni tanultam, többet tartózkodtam a víz alatt, mint felette. Hihetetlennek tűnt, hogy valamiképpen lehetséges megmaradni a felszínen.  Amolyan felnőttes ármánynak tartottam, amellyel csak a gyerekeket szédítik, mint a Mikulással, a gólyával és társaival. Máskülönben minden percet imádtam ott lent, szinte értelmetlennek is tűnt, hogy közhelyes módon magam is fenn lapátoljam a hullámokat. Egyáltalán nem zavart az ipari mennyiségű víz lenyelése. Viszont amivel sehogy sem tudtam megbarátkozni: a hajam megvizesedése, a vízben úszkáló liánok, halak és medúzák; és az, hogy semmilyen körülmények között nem voltam hajlandó kinyitni a szemem, a vízben úszkáló növények és állatoktól való félelmemben. Mert amiről nem tudunk, attól nincs miért tartani. De bezzeg a halak!
má

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vígan úszott a halacska. Kis aranyló teste miatt úgy tűnt, angyalian ártatlan lény, a víz ajándéka az Univerzumnak, de korántsem volt az. Valójában egy igazi rohadék. A pokol hivatalnoka. És imádja a szerepet. Az az elhanyagolható fájdalom is megéri, amikor beakasztja szájacskájába a horgot. Most épp azon tűnődött, kit válasszon, hogyan tudna a leghatékonyabb lenni. Sok helyen járt már, tapasztalt volt. Ahol megjelent, kiszáradt a fű, mert nem gondozta senki, rozsdás, rossz ízű víz csöpögött a nyikorgó csapokból, mert nem volt, aki rendbe hozza őket. A régi azonnal leomlott, de az új sosem lett készen, és rosszkedvű, vicsorgó árnyak lepték el a törmelékes utcákat. A halacska célja pedig éppen ez: a leromlás, a totális viszály. Kellő szerénységgel, munkája iránti alázattal belátta, hogy még sokat kell ezért úsznia. Azonban tisztában volt azzal, hogy kikkel van dolga, előre tudta mit fognak kérni, mert mindig ugyanazt akarják. Ha neki megvan a kívánságok teljesítésének képessége, akkor tulajdonképpen a nagyját az emberek végzik el. Rutinmunka az egész.
hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Zengazé Mátyás amatőr vicckészítő, és okleveles pasztörizáló asszisztens hónapok óta alkotói válságban szenvedett. Munkáját egykedvűen, néha felületesen, néha pedig egyáltalán nem végezte. Kedvenc főnöke egy péntek délután, ösztönzőleg kilátásba helyezte a munkahelyről történő eltávolítását, és hogy mondandóján legyen nyomaték, pár perccel később kirúgta Mátyást. Másnap reggel, miután kitisztította a tények keserű ízét a fogai közül és megszabadult szakállától is, elhatározta, hogy visszatér a viccíráshoz, de nem is akárhogyan. Mátyás úgy érezte, hogy humora és emberundora az állatos viccek írásában teljesedhet ki leginkább. Ötletét csillogó szemei mögé rejtette, és meg sem állt vele egészen a kocsmáig, ahol már várták, mert ott mindig várnak valakit, hogy ne kelljen hazamenni. Két pohár bármi után elérkezettnek látta az időt. Elővette telefonját, kattintott, hogy jegyzet és tovább ivott. Két dologban biztos volt, egy hogy szédül, és kettő hogy egy halról fog viccet írni. Majd.
vi