Fotó: Fecher Ágnes

Nem így képzeltem el ezt az egészet. Úgy volt, hogy egy egész alagútnyi fény fog rám várni. Lesz két csöcsös angyal, Péter a kulccsal, rozéfröccs, amit a nagyapám kínál, meg két eldöntendő kérdés az Istentől. Két hétig olvastam a Buddha tanításait, így nem voltak elvárásaim, de most szó szerint átverve érzem magam. Ennek a fénynek legfeljebb egy szúnyograj tudna örülni, de ők is csak addig, amíg a részeg nudisták agyon nem csapják őket. Nem tudom ki tervezte ezt az egészet, de eléggé elavult. A szellőzése szar, sehol egy kanapé, mindenhol csak gyep. Nem vagyok focista, ha ezt tudom, akkor nem veszem be azt a sok szart. A bibliában nem így van leírva. Nem tudom, hogyan van, de biztosan nem így. Atyafiúszentlélek kutyafasza enné meg. Vissza akarok menni. Most. Azonnal. Sajnálom, megbántam, többé nem fordul elő! Hallod? Hallja? Hallja ezt valaki? Még biztosan nem késő. Még ki lehetne mosni a gyomromat, és el lehetne állítani a vérzést. Én csak figyelemfelkeltésként szántam… rá magamat… de… izé. Amúgy meg a faszom fog könyörögni.  Szóval döntsed el, hogy kellek vagy sem. Ha jóságos vagy, ahogyan mondják a marketingeseid, akkor adsz még egy esélyt. Ha meg nem, akkor kezdhetnénk valamit a világítással.

vi

------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

Úgy hajnal kettő fele elevenedett meg a környezet és váltak élessé a hangok. Három órakor már gyötrő nyugtalanság kerítette hatalmában, mivel akkor hasított belé a felismerés: a relativitáselmélet semmiféleképpen sem egyeztethető össze a kvantummechanikával.

-          - Álljon fel Kovács, és ragozza el az aes meum szókapcsolatot!

Neki persze semmi sem jutott eszébe, csak az: mindig is utálta a ragozásokat. Egyedül Asterixre és Obelixre tudott gondolni, akik jól seggbe rúgták a rómaiakat. Úgy kellett nekik, minek mentek oda, ahova senki sem hívta őket. Mérget vett volna rá, a két harcias gallnak sem volt a leghalványabb sejtelme sem az aes meum ragozásáról.

Négy órakor már úgy érezte: az épületek ezerkarú polipként nyúlnak felé, hogy fojtó öleléssel örökre magukhoz rántsák.  Ekkor határozta el: addig nem fekszik le, amíg valamerre nem mozdítja el ezt az űrt, amely az éjszaka csendjében tátong. Beállt tehát egy lámpa alá, mert a gondolkodáshoz fény kell.

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

Hogy kerültem ide? Talán az az első pillantásra makulátlan fehér, tiszta felület vonzott, mint lámpa az éjjeli lepkéket. Ahogy közeledek, észreveszem, hogy a közepére rá van festve egy apró, piros pötty és a felirat: Ön itt áll. De más nincs. Se utcák, se terek, városok, vagy hegyek, csak üres fehérség. Idáig azt hittem, hogy nagyjából tudom, hogy hol állok, úgy éreztem, van mihez képest, templomtorony, toronyház, meg hasonlók. Nem gondoltam úgy, mintha eltévedtem volna, de most elbizonytalanodtam. Mintha alig észrevehetően araszolna. Nem moccanok, fejemet rezzenéstelenül tartom, fél szememet becsukom, mert meg kell bizonyosodnom arról, hogy tart-e valahová az a rohadék pötty, vagy sem. Mozog ez, most már biztos. Ahogy bámulok, szemeimet a végtelenre fókuszálva, úgy tűnik, mintha halvány dombornyomás törné meg a fehér felületet. De a minta nem térkép. Csak labirintus.

hk