Fotó: Puskás Erzsi

A pók már a régi szódásszifon árnyéka köré is hálót szőtt. A konyhában egymáson tornyosodtak az mosatlan tányérok.  A bögrék hatalmas kupacban lógtak ki a mosogatóból.  A konyhakövén pedig vastagon állt a kosz, mintha legalább tíz éve nem mosta volna fel senki, pedig csak alig három volt az.

A férfi szeretett ott üldögélni. Kitartóan figyelte a kis pók szorgos tevékenykedését. Órákon keresztül. Közben azon gondolkodott, ha az időt is be tudná hálózni az ipse, akkor egy percig sem kellene tovább rettegnie az öregedéstől, hanem boldogan kiállhatna az ablakba azt kiabálva: a múlt iránytűje eltörött, a múlt iránytűje eltörött.  

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett itt. Nekem nem volt kedvem jönni, ő meg magasról tett az egészre. Csak a pia meg a cigi, meg azok a hülye könyvek. Ja meg az írás. Mert a nyaraló azért kell, hogy majd ő író legyen. Lesz saját borunk, kecske meg sajt, meg írás. Kérdeztem, hogy miről fog írni. Az életről, felelte. Na, ebből az lett, hogy nem fizette sem a kommunális adót, sem az áramot, meg a vizet, sem a gázt. Úgyhogy most az udvar tele van szeméttel, meg a szomszéd intrikájával. Ez a nagy okos meg beszorult két metafora közé, és ami még bosszantóbb, hogy élvezi. Nekem meg, ha négy kezem lenne az sem volna elég, annyi itt a tennivaló. Mondtam is neki, hogy elhagyom, mert én nem leszek senkinek sem a cselédje. Erre mit mondott, hát te tudod, majd írok arról. Én hülye meg maradtam.

vi 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Ma összejön! Össze kell jönnie! Átgondolt újra mindent, minden apró részletet. Tudta, érezte, hogy a terv tökéletes. Minden csak az alkalmon múlik. Minden pillanatban megérkezhet, pont, mint legutóbb! Amikor már majdnem… Hirtelen elakadtak a gondolatok. Dühösen hátrapillantott. Azt nem lehetett megcsinálni! Akkor, ott, nem! Túl nagy volt, még nem volt rá felkészülve. Nem érezte eléggé a rezdüléseket, az apró finomságok hiányoztak… akkor még igen… De most, most nem lesz probléma, most érzi magában az erőt, érzi, hogy még sosem volt ennyire eltökélt, ennyire bátor! Dacosan belenézett a fénybe. A fény jó dolog, a fény az kell! - gondolta végig újra az egészet ismét, mint már korábban oly sokszor. Pontosan tudta, hogy elérkezett tűrőképessége végső határához. Már rég nem húzogatja a strigulákat… Pedig… pedig az volt az utolsó szép emléke, a nászéjszaka utáni lakoma. Ha jobban belegondolt, azóta nem is evett semmit, hiába áll minden éjjel készenlétben, hiába javítgatja hónapok óta a hálót… De ma összejön! Össze kell jönnie!

(morpho)