photo by morpho

Na jó, elsőre talán őrültségnek tűnik, de sosem a belváros legforgalmasabb üzletében akarta megölni a kiadóját.

Mindezért legfőképpen a gazdasági hírek voltak felelősek, hiszen amikor azt olvasta: a befektetők pesszimizmusa extrém szintre ugrott, ami az olajár zuhanását látva talán nem is meglepő, azonnal ki kellett nyitnia egy Unicumos üveget.

Fontos megjegyezni: teljesen mértékben hidegen hagyták a gazdasági hírek, pont ezért voltak olyan idegesítőek.

Utána határozta el, hogy betér egy cipőboltba. Mindig úgy gondolta ez az hely, ahol az emberek kimutatják valódi énjüket. Itt nincs több alakoskodás. A tétovák totojáznak, a harciasak mindenkit félrelöknek, frusztrált háziasszonyok egyetemista fiúkkal kezdenek ki.

Éppen tél végi kiárusítás volt. Ez általában bódítóan hat az emberiség érzékszerveire. Így aztán nem sokat foglalkoztak azzal, amikor ő, mint valami ócska pacnit felnyomta a kiadóját az üvegre, majd előzékenyen megvárta, amíg az keserves siránkozások és segélykérő üvöltözések között kivérzik.

Hetven százalékos leértékelésnél ilyen apróságokra senki sem ad. Este, amikor a bolt üresen tátongott, az eladók átkozódva kaparták le a furcsa piros foltot az ablakról.  Mert nincs ijesztőbb az eltökélt fogyasztói társadalomnál! 

má

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Rossz helyen keresed, ezek csak sima félcipők.

- Nem is tudod mit keresek, ne pofázz bele.

- Nézd, én látom, hogy feszült vagy, de ezt a hangot visszautasítom.

- Jól van. Bocs.

- Gondjaid vannak?

- Jah vannak…

- Tudom, hogy csak nem akarod beismerni, hogy rossz helyen keresed.

- Ne idegesíts fel te is.

- Mostanában nem kell sok hozzá.

- Mi az, hogy nem kell sok hozzá?! Tök egyszerű kérdést tettem fel annak a kreténnek, erre az nem válasz, hogy nem tudom. De nem is ez a lényeg, hanem azaz unott pofa. Ezt a nyegleséget nem bírom. Te mit tettél volna?

- Hát nem is tudom, az biztos, hogy nem belezem ki… Te, figyelj. Megkérdezhetnénk valaki mást.

- Kit? Ez is jellemző, amikor szükségem lenne rájuk, akkor egy sincs, bezzeg, ha nem akarok semmit vásárolni, akkor mind ott liheg a nyakamban.

- Nem kellett volna megrémíteni őket. Akkor most nem gubbasztanának hátul az irodában.

- Utólag én is tudok okos lenni. Nem érted, nem volt más választásom, menthetetlen volt az ürge. Aki ilyen közönyös az menthetetlen.

- Te, ezen nincs is rajta az a bolti egyenruha.

- Mondom, hogy az unott pofa számított. Na mindegy. Húzzunk innen. Szar ez a bolt.

hk

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyjából fogalmam sincs, hol járok, és melyik hitelkártyával fizetek.

Túl vagyok egy hosszas szakításon, undorító mizéria. Egy negyed kifli, annyi se fér bele az összeszűkült gyomorba.

Tiszta pillanataimban felrémlik a tény, hogy a fél életem felmondta a szolgálatot, de a másik fele működőképes, amit megcáfolnék, mert nem érzem, hogy az ösztöneimen kívül bármilyen szervem is mozgásban lenne. Lüktetne legalább a fájdalom. 

A puszta tényeket, a biztonság szilárd tárgyait szorongatom a kezemben. Bolttól boltig szédelgek, értelmetlen árucikkekkel bélelem a kiürült lelket. Szerves része ennek egy pizzaszeletelő, olcsó csíkos füzet, rengeteg csokoládé, tíz darabos hajcsat készlet, leárazott márkás ruhák és egy olyan cipő, ami sosem lesz a szívem csücske, de a hetvenöt százalék, az kérem hetvenöt százalék.

A szatyrok vágják a kezemet. Néha belepillantok a válási hozományba.

Nevezzük ezt huszonegyedik századbeli házasságkötésnek magányba zárkózott önmagunkkal. 

Legyen egy tömött, jólfésült pénztárcám, irigylésre méltó, elégedett tükörképem, ahol én magam alig látszom, mert a háttérben a hiánypótló tömésanyagok elborítanak.

Sok kapaszkodási pont kell. Akarom, hogy ez igaz legyen.

Meg fog szűnni az üres, anyaszült meztelen állapot, csak gyertek tárgyak, mocsaras szokások, szorongatott emlékek! Ebben az új cipőben építek bástyát.

Olyan magasat, ahol nem érhet el a pusztító változás.

Moha

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Jó napot! Legyen kedves!

- Kérem, ez a minimum. Bár gondolom ez meglepi, de ..

- Hagyjuk. Nem kell a marketing, az önfényezés.

- Bocsánat.

- Na ne. Most megpróbálja sajnáltatni magát? Pont maga?

- Mi az, hogy pont maga? Hát ki vagyok én?

- Ez lesz végig? Ez már az?

- Mi? Micsoda az már ez? Mit keres itt?

- Elég hamar ráéreztem. Nem gondolja?

- Hát ez viszonyítás kérdése.

- Minden az. Még maga is meg én is.

- Ebben önnek tökéletesen van véleménye. Ha meg nem sértem.

- Kicsit kezd ez az egész hétköznapivá válni. Nézze, ha nem hozom ki magamból a teljes kifordulást, az önmagammal való meghasonulást, a porig alázottság érzését, akkor engem bizony meg fog baszarintani az ördög. Az utca túl oldalán azt mondták, hogy itt tudok venni performansz élményt. A cégér elég meggyőző volt, piros kezek, művér, homály, szóval ott kint még reménykedtem, de most itt önnel úgy érzem magam, mintha egy kád kihűlt tejsavóban ülnék, amitől viszketni kezd a bal golyóm. Nem tudna valami nagyon durván posztértehetetlen dolgot művelni, aminek a hatására egy kicsit is elgondolkodhatnék az élet vagy a lét értelmén? Tudja, olyat, amitől egy kritikus öngyilkos lesz, mert úgy sem tudja leírni az élményt.

- Ja, hogy olyat? Olyat nem. Tudja ez egy diszkont. Próbálta már a cipőboltban?

vi