Fotó: Barbay Csaba

Na erről lenne szó. Kaptam kontaktot egy hivatalos emberhez, ő már intézi, hogy papíron ez már félig kastély, a másik fele pedig világörök. Nagyjából minden így maradna, ahogyan most van. Mondjuk, lehet, este leguríttatom egy sor fehérrel, hogy tiszta szaga legyen. Néhány helyre kelleni fog gipszkarton, ha mégis kijönnek ellenőrizni, akkor védve legyen a seggünk, de valószínűleg el tudom intézni, hogy ne jöjjenek ki. Illetve, hogy ne jussanak be, ha mégis kijönnek. Illetve ha bejutnak, akkor ne legyen nyoma. Na érted. Okosba. Én szerintem ennek az épületnek amúgy semmi baja, de ez a köcsög únijó csak úgy adja a lóvét, ha van mire. Hát mondjuk, lenne, de azt nem mondhatom neki, hogy nincsen még budai villám medencével és arra kell. Hát hiszen van. Pesten meg lakjon az a hülye Susulyka a műmellű nőjével. Szóval csinálj pár fotót, soppoljad meg, az kell a tervrajzhoz, és kellene egy jó költségvetés is, hiszen aratni csak a vetés után lehet. Érted Tökikém ugye. Aztán majd találjad, ki hogy mennyi az annyinak a fele. Hát csak legyen már miből alkudni. Na gyere meghívhatsz egy pacal kóla menüre. Lehet nem is festetem le. Nincs itt büdös. Hát ablak sincs, mitől lenne büdös.
vi 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nehezen állapíthatóak meg annak folyamatnak, a stációi, melynek eredményeképp már alapvetően a lemondás uralkodott. Amikor már nem is próbálkozott senki. Amikor a hely szelleme is már csak alig létező árny, ami nehezen kivehetően, de némi pompát még sugall. Ami lehet, hogy sosem volt. Vagy csak az elvesztett lehetőségekről suttog fogatlan szájával. Az idő gyalul, a forgácsok szétszóródva, rendszertelenül, töredékesen mutatnak valamit.
Melyik volt az első koszfolt, melyik volt az első vakolathiány, melyik parkettadarab tűnt el elsőként, hol pattogzott le először az ajtóról a festék, mikor emigrált az első tégla?
Ki döntött arról, hogy már nem érdemes hozzá sem nyúlni? Fel kell-e tenni ilyen kérdéseket?
Hopp, itt egy könyv.
hk 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Dédapám ménesgazda volt a Méltóságoséknál, egy akkora uradalomban, hogy gyerekkoromban azt hittem, a világ végéig ér. Még filmet is forgattak náluk a híres gesztenyefás fasoron, ahol a boldog békeidőkben, megfordult az úri társaság minden hintaja, batárja, homokfutója. Pazar konyhát vittek, megszámlálhatatlan szobájukban mindig lakott jó pár szállóvendég, rengeteget ittak, meg, ahogy ők mondták: danoltak. Nagyapám itt kezdte az életét, és ha nem tör ki a háború, talán ide születek én is. Ő mesélte, hogy a kisasszony szobája maga volt a gyönyörűség, a legszebb helyiség az egész mindenségben. Francia selyemtapéta, baldachinos ágy, porcelán babák, színes török párnák, meleg kandalló, könyvek, orchideák. Különleges volt, mint bájos okos magabiztos lakója. Kedvelte őt a család és a személyzet minden tagja. Leginkább a nagyapám. Sokat mesélt erről a szerelemről, mely végigkísérte a sorsát 1920-tól a halálig. Ez jutott most eszembe, ahogy itt állok a régi kastély egyik felújításra szoruló, de rengeteg emléket őrző szobájában, s azon tűnődöm, vajon boldog volt-e itt a nagyanyám?
L.Cat