Fotó: A Fehér Vera

Két grappa és három sör után Istennek képzelte magát, aki rájött: elcseszte a teremtést.  Tehát mindent törölni kell, hogy tiszta lappal kezdhesse újra.  Aztán megivott egy Unicumot, és akkor már négykézláb röhögött a transzcendens képzelgésein, és biztos volt benne: ő a gravitációs görbület a világegyetemben, és fekete lyukként elnyel mindent, mint mohó óriás. A mohó óriástól még jobban nevetett, és erre innia kellett egy kóser szilvapálinkát, aminek hatására letépte a ruháit, és felismerte: ő Szaturnusz, aki felzabálta a gyerekeit. Erre viszont elsírta magát, mert nincs szörnyűbb érzés, mint amikor valaki rájön: ő maga a saját utódainak gyilkosa. Innentől kezdve már csak önmagából kivetkezve ordított a fájdalomtól.
má 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

„Az igazság olyan, mint a költészet és a legtöbben kurvára gyűlölik a költészetet”
(egy washingtoni bárban hangzott el) 

Ezer órát ült a bajban a bajjal kevert napolajban ahol sűrű sugarak zabálták fel a régi és az új bajokat az égről tiktakkoló csillagok hagytak a száraz agyban agymosott nyomokat tengernyi őrület homokba vésett elmúló rohadó költészet megőrjítve gázol keresztül az idegen testbe zárt delirált szemekből elmúló végzetes haraggal telt nyomorult anyaggal és csak elvétve látja tán hogy nem lehet sem reggel sem délután levakarni a rászáradt hernyót sem adagolni sem túlélni mert értelme sincs már a tudatnak egy halom sivár vérlemez még kivár de tudja jól hogy elveszett az egész a képzelet a merész idegen táj a világ bezárt keserves magánya vár.
(morpho)