Fotó: Birtalan Zsolt

- Te milyen házban laksz? - kérdezi, miközben sűrű kék gubancokat rajzol a papírjára.
- Nem érdekes - mondom -, egy nagy szürke épületben, a városban.
- A mi házunkban két fürdőszoba van. Egy az alsó, és egy a felső emeleten. Neked milyen a fürdőszobád?
- Nekem... Nekem sárgás színű... - és semmi közöd hozzá, folytatom magamban, miközben megjelenik előttem az öntöttvas fali csap, meg az a mocskos WC a folyosó végén, ahova szükség esetén kijárok.
- Nekünk van egy pincénk, ahol a szauna van, és lifttel lehet felmenni az én szobámba. Neked van lifted?
- Nincs valami házi feladatod, amit meg kell csinálnod?
- Középsős vagyok oviban - mondja, és firkálja tovább a kriksz-krakszokat.
- Pedig igazán gyakorolhatnád a kört, vagy a négyszöget. Nem megy túl jól.
Persze, hogy nincs lift, lépcsőház is csak alig.  Az ablakok szelelnek. Utálok ott lakni, valójában megdögleni járok haza éjszakánként.
- Feleséged van?
- Nem, nincs feleségem. - De ha a feleség egy ilyen gyerekkel jár, azt hiszem nem is szeretnék, teszem hozzá magamban.
- De akkor ki rak nálad rendet? Ki takarít?
- Hát ezeknek a szavaknak nincs túl nagy jelentősége egy ilyen patkánylyukban.
Folytatom a kettős kommunikációt.
- Nem akarsz inkább szaladgálni? Mondjuk arra hátra, azon a bokros részen.
- Anya azt mondta, hogy nem szabad kimennem az allergiám miatt.  
- Hogy én ezt mennyire sajnálom…
- Akarod, hogy elmenjek hozzád? Letörölgetem a port, főzök neked, kimosom a ruháidat.
- Ez nagyon kedves, de anyának biztos hiányoznál - mondom, és közben egyre várom annak a félórának a végét, amíg a nővérem rám bízta az unokahúgomat. Azt hiszem költöznöm kell.

bigor