Fotó: Tóth Illés 

Mindig is szerettem volna látni a végtelen óceánt. Bármelyiket. A tenger is jó lett volna. Bármelyik.

Az lett volna az egész kívánságban a legfontosabb, hogy egyáltalán ne lássam a túlpartot, de még egy szigetet se a láthatáron. Úgy képzeltem, hogy olyan természetes, de mégis felszabadító érzés lesz, mint a halaknak áramvonalas testtel úszni. Ez biztos rossz hasonlat, mert azt még sosem próbáltam, de nézd meg, hogy élvezik!

 Egy kíváncsi kisgyerek számára inkább bosszantó, ha egy bizonyos teret nem láthat be. Aztán apa, anya elmozdítja a bútort, kinyitja a dobozt és máris látható lesz minden, ami láthatatlan volt. Könnyek is potyognak a kezdeti tudatlanságban, de anya és apa mindenre képes, mindent ...

Fotó: Barbay Csaba

A rozsdás babakocsi egy szombat hajnalra lázasodott be. Azonnal hatalmas családi fergeteg kerekedett, mivel Lőrinc szokásához híven pánikrohamot kapott. Ez abból állt, hogy levegő után kapkodott és a napfogyatkozást emlegette. Ha kiborult mindig ehhez a témához fordult már-már megszállottan.

-           Őrizd meg az őszi nedűt – motyogta Lőrinc –, amíg a főpap feljön a lépcsőn, amikor a hold eltakarja a napot. 

Ágotának semmi kedve sem volt megkérdezni, hogy akkor most hívjon orvost, vagy mi legyen, azonban Lőrinc mintha csak kitalálta volna a gondolatait.

-           Nem kell orvos – mondta Lőrinc –, nem vagyok beteg.

-           Nem is neked gondoltam.

De Lőrinc akkor már ...

Fotó: Aknay Csaba   

Amikor hajnalonként a pára mellé odacsapódik társnak a köd. Reggelenként az eső kopogása ver fel álmodból és nem ricsajozó gyerekek. Dideregve ébredsz. A szobákban a nyirkosság a felkunkorodó tapétába, az elhordott ruhákba, a virágos, tükrös paplanba, a negyvenéves olcsó krimikbe befészkelte magát és úgy tűnik, örökre ottmarad. Amikor már nem úgy melegít a nap.

A strandon már nem az a csoda, hogy helyet találsz, hanem, hogy embert. Egymástól egyenletes távolságban ülnek néma kussban és a botjaikat figyelik. A partot nyaldosó víz lusta hangját, a fák neszezését nem nyeli el már a tömeg zsongása, a közeli vurstli csinnadrattája. Az ócska, filléres strandlabdákat áruló bódék portálja üresen ...

Fotó: Varga Imre

Még 1923-ban állt be az akácfa alá, és várta, hogy Márta végre bevegye a szárítókötélről nagyanyja fehér csipkés hálóingjét, amely azt jelezte: végre felmehet, mert elment a férj otthonról. Az idő csigalassúsággal vánszorgott előre, jobb híján egyik cigarettáról a másikra gyújtott, de a női fehérnemű csak nem akart eltűnni a gangról. Közben eltelt néhány óra, talán néhány nap, esetleg néhány év, és nagybátyja – aki egy óvatlan pillanatban és teljes tévedésből Mexikóba vándorolt ki –, megírta: Trockij hátába jégcsákány állt. Ez már 1940-ben történt. Ezen persze senki sem lepődött meg, mert veszélyes dolog a háztartás, főleg a konyha, ahol mindenféle balesetek érik az embert, és ő is ...

                                                                                                        Fotó: Barbay Csaba

Annyira az vagyok, hogy még az anyámat is jobbról előzöm. Igen, egy dilis, használtautó-nepper. Nyelem a drizzle módra suhogó esőt, ami belever az ember szájába, de csak annyira, hogy ne legyen értelme esernyőt nyitni. Meg amúgy se tudnám kinyitni, a kezem le van amortizálva, mert úgy mostam reggel fogat, hogy rángattam a hideg-és melegvizes csapok között, félig fagyasztva, félig meg forrázva a csülkömet. Tudom, hogy mindenkivel beszélhetek majd a világon, csak egy kicsit erőlködnöm kell, hogy megértsem a nyöszörgésüket és a röhejes kiejtésüket. És igen, lehet, hogy ...

                                                                                                        Fotó: Tóth Illés 

Kati már biztos figyel az erkélyről. Azt nem tudhatja, hogy hol késem. Túlóra is lehetett volna. Egyébként azt is tudja, hogy én mindig csak kólát… És most a kártya miatt sem akadhat ki. 25 év legnagyobb győzelme. Gyula és Károly bazmeg nem hittek szemüknek. Pedig ott volt előttük. Nyilvánvaló volt. De csak a végén. Amikor összejöttek a bélások a kezükben. De külön-külön. Akkor már sejtették. Úristen mekkora játék volt. Már a licit is. Még a szubkontrát is bemondták. A hülyék. Aztán meg ott filóztak a kártyák felett, hogy várj, várj, mi van akkor, ha te ...

                                                                                                          Fotó: Barbay Csaba

- Na! Itt vagyunk. Erről meséltem neked. Szerintem a középső a te méreted.

- Hááát, nem tudom. Azt hiszem, mégis inkább az orvosi beavatkozást választanám. Inkább. Ha nem baj.

- Az orvost?

- Igen.

- Apjukom, ne legyél már ilyen balfasz. Emlékszel, mikor az enyémet próbáltad milyen jó volt?

- Amúgy annyira nem. Kicsit ragad.

- Majd veszünk rá valamit.

- De akkor már miért nem olyat veszünk, amire nem kell a valami? Amit csak nyomni kell.

- Akarod még egyáltalán?

- Persze. Hiszen megígértem.

- Csak azért ne vegyük meg, mert megígérted. Azt ...

                                                                                                          Fotó: Barbay Csaba

A fa és a ház, már a mitikus ködbe vesző kezdetek óta együtt van. Ami baljósan eluralkodó borostyánnak tűnik, valójában a fa gyökereinek zöld továbbhajtásai a falon. A fa nem összeroppantani akarja a házat, ellenkezőleg, hiszen ha az magába roskadna, a felszálló, felhőszerű, gomolygó, szürke por fojtó rétegben telepedne a levelekre. Már csak ők maradtak egymásnak ezen a soron és ennek a tudatában vannak. Azt is tudják, hogy ketten együtt mozdíthatatlanul erősek, a szomszédok pusztulását, és minden ellenük irányuló gyermeteg támadást a legyőzhetetlenek ...

                                                                                                          Fotó: Barbay Csaba

És akkor végre megérkezett K, tetőtől talpig modnak öltözve, egy lehengerlő öltönyben, amire hanyagul khaki színű katonai esőkabátot dobott, kezében hosszú fekete esernyőt tartott összecsukva, szinte sétapálcának használta. Miután Z udvariasan megérdeklődte tőle, hogy sikerült-e a közelben parkolóhelyet találni az időgépének, K  morogva ugyan, de helyet foglalt.

- Z, kérlek - kezdte tanáros stílusában K - tudhatnád, hogy a modok közlekedési eszköze az előírtnál jóval nagyobb számú lámpával és tükörrel ékesített robogó. De minek is magyarázom… ...

                                                                                                           Fotó:  Barbay Csaba

- Z, kérlek, nem fogod elhinni, mi történt velem! Hadarta K. a vonal túlsó végén, de Z-nek hirtelen nem jutott eszébe olyan dolog, amit K-val kapcsolatban ne tudna feltételezni, így teljes lelki nyugalommal válaszolta: - De, elhiszem. Ám ez nem akasztotta meg K-t és folytatta: - Akkor történt az egész, amikor meg akartam hallgatni azt a Small Faces vinilt, amit tegnap vettem. Fel is raktam a Lencora, de a borítót meg a csöves hifi erősítőn felejtettem, ami pont a harmadik tracknél fogta magát és kigyulladt a túlmelegedéstől, amitől meggyulladt a felette lévő Monkies ...