Fotó: Varga Imre

Gyalázatos idők járnak. Az embernek nincs kedve kimenni az utcára. Az eső közönyös kitartással veri a kimerészkedők arcát, becsorog a gallérok alá. Csak úgy védekezhetnek ellene, ha tekintetüket a földre szegezik, és a növekvő tócsák által rajzolt utat járják. Úgy viszont nem nagyon látnak előre. Úgy rémlik, hogy hosszú évekkel ezelőtt már volt ilyen. Olyan sokáig tartott az a deprimáló idő, hogy senki sem hitte, hogy bármi is változhat csak azáltal, hogy leveszik az esőkabátot. Pedig hát… Néhányan azért akkor is esernyő és kapucni nélkül mentek ki. Nem vettek tudomást arról, hogy ez nem tanácsos, rá is fáztak persze. Aztán általános meglepetésre változott valami. Az emberek, akik már jóideje ...

Fotó: Puskás Erzsi

Mikor szokunk le erről?  
Unokatesóm, igaz református, és hittantáborban ismerte meg a férjét,  most várja a 3-ik gyerekét.  Mi meg tegnap... a 4-ik körön voltunk túl 9-ig, pedig csak 8-kor találkoztunk, utána meg rövidek... Azt hiszem, egyre kevésbé vagyok büszke erre.  
Kéne ide egy normális függöny! A fürdőszoba is egy hányás. A rongyaimat meg el kéne vinni valami szeretet szolgálatba. Jó, az persze nem ma lesz, de ha már nekem jutott ez-az, adhatok másoknak. Nekem ugye, van miből. Van munkám. Mondjuk megküzdöttem érte. Illetve Apám verte ki belőlem a diplomát, de megszerezni nekem kellett! Franc bele. Rühellem azt a melót, kurvára nem nekem való téma. Meg kéne csinálni a honlapot. Nagy poén lenne, vagy ...

Fotó: Barbay Csaba  

Mister Shutterfroe a szebb napokat látott fejvadász, szabadidejében tulipánnemesítő, úgy döntött, hogy tilosban parkol. Ezt a nem megengedett állapotot cirka tizenhat percen át szándékozik fenntartani. Mister Shutterfroe a fegyverviselési engedélyéhez szükséges pszichológiai alkalmassági vizsga tanúsításaként, nyugodt, a közre nem veszélyes egyénként éli mindennapjait, így büszke tulajdonosa egy félautomata kézi lőfegyvernek. Tulipán nemesítés tekintetében munkássága nem túl jelentős, sikerei nincsenek, de a csüggedés nem jellemző az egykori fejvadászra. Feltalálja magát számára szokatlan szituációkban, érdekesen, izgalmasan vesz részt olyan beszélgetésekben is, melyekben a rajta kívülállókat ...

Júlia lement sétálni, fotó: Tóth Illés

Már számon sem tudja tartani, hány erkélyt nézett meg. Gyerekkorában látta azt a darabot, és rögeszméjévé vált, hogy így fogják megkérni a kezét. Ő az erkélyen letekint az epekedő hímre, és kecses kézmozdulattal fogadja hódolatát. Lehet, hogy a férfi mellett lesz egy hegedűs is, aki édesbús bel cantót játszik. Telihold lesz. Amiket idáig megnézett, egyik sem ütötte meg kényes ízlése mércéjét. A legtöbb egyszerűen nem volt elég elegáns. Panel szóba sem jöhetett. A nyolcadik kerület sem.  A gangok kizárva. Romosak csak akkor, ha romantikusak. Némelyik túl magasan volt. Egy túl alacsonyan.  Ez viszont most tökéletesnek látszott. Perfekt panoráma, ideális tájolás, tökéletes ...

Fotó: Barbay Csaba

Kacatok között élni szükségszerű. Anélkül minden olyan steril, mint egy laboratóriumban.  Ha viszont a limlomok generációk óta halmozódnak fel, és még a történelem sem olyan kegyes, hogy megszabadítná az embert vagyontárgyaitól, akkor egy nap arra ébredünk: a tárgyak nagyobb jelentőséggel bírnak, mint egy felkiáltó jel a mondat végén. Mi magunk meg olyanok vagyunk, mint értéktelen lelet az etruszkok idejéből, amelyet csak azért tartanak és mutogatnak a látogatóknak, mert az etruszkok idejéből való.  Nagyon szar érzés múzeumi tárgyként egy üveg alatt ülni nap, mint nap, amelyet hawaii mintába öltözött kövér turisták csodálkoznak körbe.  
-    Elég furcsa népek ezek a vizigótok – mondja az ...

Fotó: Tóth Illés

Amikor megérkeztem a furgonnal, már csak ez a fickó volt ott. Kurva nagy építkezés lehet valahol, hogy már most mindenkit elvittek. Intettem neki. Kaja után volt, épp befejezte a cigisodrást, félúton megállt a keze, ahogy szájába tette volna a blázt, felém fordult, hunyorogva, kérdőn rám nézett. Nem túl sietős léptekkel odajött hozzám. Megkérdeztem jön-e. „Miről lenne szó főnök?” – kérdezte, olyan hangsúllyal, mintha nekem lenne pont az ő segítségére szükségem.  „Ásás, óránként 500, szerszám itt hátul a csomagtartóban” – hadartam faarccal – „Ha kell, gyere.” Szótlanul bólintott. Úgy tűnt, mintha szórakozna azon, hogy türelmetlen vagyok. Mondtam, hogy hátra üljön, ott pokróccal van ...

 Fotó: Barbay Csaba  

- Jó napot! Én öltem, megöltem pár embert. Tud segíteni?
- Jó napot! Az feláras, de el tudjuk vállalni. Viszont nem tudjuk kicentrifugázni.
- Az nagy baj?
- Azt önnek kell eldöntenie. Tisztítatta már a lelkét?
- Még gyerekkoromban. Elloptam a perselyt a templomból.
- Az nem most volt. Ha jól tudom, akkor még más volt a módi.
- Igen. Pár dollár és tíz mianyánk. És kezdhettük elölről.
- Régi szép idők. Esetleg egy fehérítés? Három dollárral több, mint a szimpla mosás, viszont utána olyan ártatlannak fogja magát érezni, mint egy halálra ítélt.
- Jó lenne, de akkor nem marad ételre pénzem.
- Van egy ötletem. Én most bezárok. Elmegyek ebédelni, ide a szomszédba Csang bácsihoz, tudja nagyon jó magyaros ...

Fotó: Barbay Csaba

A játszma mindig ugyanúgy végződött: senkisem nyert. Nagyon bosszantó volt az a sok döntetlen. Ezt megelégedve, a két királynő – mielőtt még meghaltak volna az unalomtól –, inkább a házasságot választották.
A két nő néhány apró változtatást vezetett be. Először is a futókat elküldték a piacra. A bástyákat paravánként egymás mellé tologatták, mert így leválasztottak egy kis sarkot a hatalmas nappaliból, ahová két kényelmes fotelbe egymással szembe leültették a fehér és a fekete királyt, hogy csendes pipázgatás közben élvezhessék egymás társaságát, mivel másra már úgysem voltak nagyon jók. A parasztokat kiállították a kertbe kerti törpének és a huszárokat eltiltották a lovaglástól, ...

Fülhallgatót hallgató   Fotó: Tóth Illés 

Az úgy volt, hogy a két éti csiga a mindenható útmutatását vagy csupán a genetikailag beléjük kódolt ösztönt követve egyszerre kezdték meg az út túloldalára és ezzel a másvilágra tartó hosszú útjukat. Az éti csigák gyorsan száradó nyálkát húztak maguk után a forró aszfalton egyenesen az áruház és a templom felé. A napszak valamint az ezzel járó forgalom szavatolta, hogy ők maguk is gyorsan száradó nyálkává válnak, és mint megannyi fajtársuk, összezúzott mészhéjjal, milliméternél is laposabb testükön egy radiál gumi billogjával kússzanak át az éti csiga-örökkévalóságba.

A kávézó teraszáig el sem hallatszott a két, emberi fül számára egybefüggő halovány ...

Fotó: Varga Imre

- Akkor Ica nénire! - emelte poharát K, majd ősi szokás szerint egy hajtásra kiitta annak tartalmát. Z vonakodva bár, de követte a példát, a pálinka marta a torkát és köhöghetnékje támadt, de visszafojtotta. Ica néni volt a friss halott és alkalom, és noha Z számtalan gyermekkori emlékkel rendelkezett róla, valahogy mégsem tudta megérinteni a halálának ténye. Nem érzéketlen volt, hanem edzett.

- Tudod, Z, kérlek, egyszer mindenkinek mennie kell, és ha egyszer menni kell, akkor menni kell.

- Ezt nem erre mondják, K. - vetette  közbe Z. Az italtól eltompult a hangja és az oxigén és a pálinka által felmart garat kölcsönhatására égni kezdett a torka, már bánta, hogy megszólalt.

- Tudod, Z, kérlek, azért a ...