Fotó: Nagy M. Hedvig

Annyira boldog vagyok. Egy patológus ismerősöm szerzett nekem apró emberi csontokat. Ujjperceket, lábperceket, ilyesmiket. Az aprólékot, ami senkinek se hiányzik. Én meg elültettem a csontokat a kertemben, hogy hátha kihajtanak majd. Aztán jött a tavasz, és hát kihajtottak. Annyira büszke voltam magamra. Mert amúgy elég szarul néz ki a kertem. Amit nem sikerül kiszárítanom, azt megeszik a férgek. Ez a csontfa viszont valamiért nagyszerűen érzi magát, pedig az idén a szokásosnál is szárazabb volt a nyár. Már meg is hívtam az összes barátomat a szüretre. Csontlevest főzök majd nekik. A kisujjaikat persze le kell majd vágnom, hogy jövőre is legyen mit ennünk, mert a patológus ismerősöm már nem ...

Fotó: Syporca Whandal

Masszírozni annyit jelent, mint ujjakkal olvasni. Úgy gondolom, semmi meglepő nincs ebben. Sokan gondolják, hogy a masszírozás csupán valami terápiás kezelés lehet, úgy, mintha az olvasás csak a könyv számára lenne érdekes. Mert élvezi, ahogy végigpásztázzák a kíváncsi szemek, és ellazítja, ahogy a megnyálazott ujjbegy egymáson elcsúsztatja lapjait. Akik így hiszik, nem is sejtik, hogy az őket masszírozó kezek, s e kezekhez tartozó emberek, hogyan fejtik meg lelkük titkait. A szem a lélek tükre, a test a lélek börtöne, börtönbe zárt tükör a halál kamionja, de ne szaladjunk ennyire oldalra. Tehát a test magában hordozza azt, amit bevallani nem merünk. Egy komplexust, egy traumát, egy túlhajszolt munkát, ...

Fotó: Nagy Zopán

Néha elfelejtem a neved. Nézlek, ahogy a szekrény előtt gombolod a szoknyád reggel, mondanám, milyen szép a lábad, vagy kérdezni szeretnék valamit, például hogy ma mikor végzel, találkozunk-e este, ilyesmi, és akkor hirtelen nem jut eszembe a neved. Gondolkodnom kell pár másodpercet, sorjáznak előttem az Éva, Mária, Judit és a többi, mind másokat jelölnek, régi történetekhez kapcsolódnak, beugranak, csak úgy, attól, hogy rád nézek. Megmaradtak bennem, talán mert nagyon szenvedélyesen, vagy pusztán mert sokszor mondtam ki őket. Az az igazság, hogy kicsit szégyellem magam ilyenkor. Persze annyi minden van mögöttem, van saját múltunk, nem igaz? De tudod, tegnap éjjel valami álomból riadtam fel, mikor ...

Fotó: Nagy M. Hedvig

Én pontosan tudom, hol lakik az Isten. Mindjárt meg is mutatom, csak hogy képben legyél. Tessék. Az Isten egy egyenlő oldalú háromszög egyik szárának a felső harmadában lakik. Jó, mi? Tényleg ott lakik. Hogy ezt meg honnan tudom? Hát mert Ő mondta. Hogy nem mondhatta, mert nem is létezik? De hát mondom, hogy Ő mondta. Igen, azt mondta, hogy én vagyok az Isten, és egy egyenlő oldalú háromszög egyik szárának a felső harmadában lakom. Nem értem, mi ezzel a problémád. Ő az Isten, azt mond, amit akar. Mintha te nem mondanál időnként baromságokat. Először persze nekem is furcsa volt, hogy az Isten egy egyenlő oldalú háromszög egyik szárának a felső harmadában lakik, de aztán megbizonyosodtam róla. Úgy, ...

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Nem sok mindentől félt életében. A kivételek közé tartozott az az agresszív ezredes a katonaságnál, aki a legváratlanabb pillanatokban tudta seggbe rúgni az embert, ha elbambult. Na, ott derült ki, hogy nem jó a szeme, pedig pilóta akart lenni.   Az egész az űrhajós históriával kezdődött, aztán leszállt a földre. Nyolc évesen ki tud találni az ember gyereke őrültségeket, pláne az első Holdra szállás után.
Mindig a levegőben képzelte el magát. Mégis a legmagasabb pont, ahova feljutott, az a tető volt.
- Hányan is voltunk, amikor annak idején elkezdtük felhúzni ezeket a rondaságokat? – kutakodott emlékeiben. Talán négyszázadikként kerülhetett ide a városba.
Nem volt szakmabeli, különösebben ...

Fotó: Móricz-Sabján Simon

- Egymás hegyén-hátán élnek az emberek, aztán még egy darab muskátlira sincs igényük. Nem hiszem el. Akárhány petíciót aláírattam a közgyűléseken, mind befuccsolt. Pár nyugdíjas, de azok is csak a szájukat húzva. Karcsikám, most mondd meg, olyan nagy kérés ez? Minden évben kertes házak viszik el a pálmát. Mi meg itt poshadunk ezekben a ronda nyúlványokban.
- Aki akar, költözzön kertes házba. Vagy vidékre… Meg hát, itt a park.
- A park, az nem ér semmit, az nem a mienk… A költségvetésből is kijönne. Csak ezek a nyamvadt lakók! Nem úgy értettem, csak hát túl sokan vagyunk ebben a tízesben.
- Szerintem azért vagyunk annyian, mert ennyi lakás van az épületben.
- Csak idén, a következő ...

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Punkok   voltunk mi is. Nem volt félnivalónk, mert telibetojtuk a jövőt, ami úgysincs. Azt gondoltuk, a vébéká sosem mehet ki a divatból. Még akkor is ez volt az álláspont, amikor a szögecsekkel telenyomott nadrágunkat egy kis lila hányással is telenyomtuk.
Idős bolond, alkesz arcokkal lógtunk folyton és a legelvetemültebb tanácsaika t és sületlenségeiket vettük készpénznek. Világnézetünket az örök romlás és szétesés tudomásulvétele határozta meg, az Ellenség viszont a „Tanuljál már..! Mi lesz belőled…? Időben érj haza!” mantrázásával, ugyanazt a merev, rideg csontot rágta morogva újra meg újra.
Anyámtól piára loptam el a legtöbb 56’os ötszázast egy helyes kis fa perselyből, ...

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Kitiltották bokszról mert az ellenfele kurvaanyázott egyet, aztán megharapta.   Neki persze eldurrant az agya, és nyolc napon túl gyóguló sérüléseket okozott a fiúnak. Az edző azt mondta neki, hogy takarodjon, mert egy vadállat. A betört arcú ellenfél szülei feljelentést tettek, el is indult a lavina.
Gyönyörű kicsi baba ez a Robi! – sóhajtott az anyja, amikor meglátogattam. A gyerekkori fényképek közt kutakodott, és természetesen szóba került az apja is, miután az agyongyűrt házassági fotójuk jött a sorban. Nyugtatni nem próbáltam már egy jó ideje, ismertem a folyamatot, kép összegyűr cigi rágyújt, aztán csak meg kell kérdeznem, hogy mi van azzal a lóvéval, amivel már jó ideje tartozik ...

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Mindig a harmadik! - Sóhajott Sándorbácsi és végigsimította frissen borotvált arcát. Érdesre dolgozott keze alatt sistergett a reggel óta kinőtt apró borostaföveny. A gondozott területre az évek alatt ráköltözött pár felesleges redő, ránc és egy-két szolid zsírpárnácska.
A klubban a legfiatalabbnak számított, két és fél éves lemaradással a második legfiatalabbtól, tehát ebben az értelemben máris kiváló helyezést ért el, bár ez – úgy, mint a legtöbb dolog – csöppet sem vigasztalta.   Korán kelt, karbantartott, korán ebédelt, megnövekedett koleszterinszintje ellenére kizárólag zsírosat és húsosat.
Mindezt ő nem gondolta végig, mert a vasárnapi ulti parti okozta hierarchikus ...