Fotó: Nagy Krisztián Emelet Valami perverz önkínzó vágy vitte fel a várba mindennap. Padláslakásban lakott. A negyedik emelet felett. A lépcsők gonoszul és kíméletlenül kígyóztak, és már az első emelet után úgy érezte, csakis a mennyországba végződhet ez a felfelé való szuszakolódás. A lábai…

Fotó: Varga Imre Kinézni az ablakon az éjszaka fényeire, olyan mintha lopva meglesnénk a világ lelkének titkait. Ebben persze van valamiféle tiszteletlenség, mert mindenkinek joga van rejtélyesnek tűnni. És mikor lehetne a legalkalmasabb felfedni a város valódi énjét, mint a sötétség és a…

Fotó: A. Fehér Vera Szeretem a fizikát. Már az érdekes részét, mert az egyetemen jutott a nyögvenyelős, száraz tudományból is bőven. Szóval vannak ezek a viszonyítási koordinátarendszerek, amelyekben megpihenve megfigyelhetünk egy-egy mozgó tárgyat. Általában a talajt…

photo by morpho - Jól csinálom? - Teljesen rendben. Kívülről nagyon hiteles, bár vannak kisebb problémák. - Miért? Nem kellett volna bele sót rakni? Tudom, hogy valami fehéret szoktak. - Ühüm, cukrot. Persze nem a színe a lényeg, hanem az íze. Lehet barna cukor is vagy méz,…

Fotó: Fecher Ágnes Hajógyár A reggel olyan volt, mint egy százoldalas párbeszéd az Ulyssesből: dagályos és követhetetlen. Nem éppen az írói aszkézis megtestesítője, mint ahogy az sem vall túlzott önmérsékletre, amikor az ember mindenáron meg akarja lovagolni a tengert, és…

Fotó: Aknay Csaba A Napot a kertbe  - Na mit szólsz Marika? - Mihez, Jencikém? - Elloptam a Napot a kedvedért. - A Napot? - Igen. - Az én kedvemért? - Igen. Örülsz? Szerintem szép lett. Jól mutat itt a komposzt és mosókonyha között. - Jobban örültem volna, ha sikerül józanon…

Fotó: Aknay Csaba Az utazás az emberiséggel egyidős. Az első – és minden tekintetben a legmeghatározóbb – helyváltoztatás Ádámé és Éváé, akiket úgy kipenderített az Úr a jóból, hogy még a gurulós bőröndjüket sem volt idejük összepakolni, így egy szál semmiben…

photo by morpho Óriás  Ez vajon szélmalom vagy inkább óriás? Remélem óriás. Az valóságosabb lenne minden romos és unalmas malomnál. Ez a lába. A jobb lába. A bal valahol messze pihenhet egy hegyormon. Furcsa, hogy nem szőrös, de elvégre egy óriás is lehet hiú, aki hetente…

Fotó: Fecher Ágnes A semmibe kanyargó ablaktalan hosszú folyosó olyan volt, mint kiüresedett metafora egy elmérgesedett hitvitában vagy egy elrontott iniciálé egy középkori ír kódexben. Mivel az emberiség mindig a szélsőségek között vergődik, emiatt vagy üvegpalotákban, vagy…

Fotó: Birtalan Zsolt Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezi kedélyes közönnyel, mintha csak ebben a pillanatban kerültem volna sugaras látóterébe, pedig most üget el előttem harmadszor. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy én simítom a hullámformába kapcsolódó nyomait,…