Fotó: Puskás Erzsi

A jó beteg türelmes. Belátó. Nem méltatlankodik. Nem reklamál, nem hivatkozik jogaira, nem nyugtalanító a jelenléte. Nem csinál perpatvart, nem emeli fel a hangját, nem óbégat. Világosan látja, hogy nem az ő problémája a legnagyobb. Tudja, hogy vannak nála fontosabbak. Csendben vár. Ráér, remek alkalomnak tartja a várakozást ismeretei bővítésének. Tisztában van a szabályokkal. Ismeri a rendszert, de ha nem akkor ráérez lényegére. Nem kopog. Nem állít meg senkit ostoba kérdéseivel a folyosón. Kevés szóból ért. Nem kell kétszer szólítani. Gyors felfogású. Kevés szóval él. Felesleges információt nem ad. Azonnal tájékozódik a legbonyolultabb labirintusban is. Helyzetétől függetlenül tiszta. Ha ...

Fotó: Varga Imre

- A gyújtogatás nem a szenvedélyem – mondta határozottan, miközben az üszkös romok közül megpróbáltuk kiguberálni a még használható tárgyakat –, és nem vagyok genetikai tévedés sem.
Mindannyian azok vagyunk, csak éppen nem volt megfelelő a pillanat a vitatkozáshoz. Mert ha Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, és az olyan lett amilyen: csakis valamiféle fatális tévedés állhat a jelenség mögött. Különben sem azt mondtuk, hogy genetikai tévedés, hanem azt, hogy genetikai hulladék. Nagy különbség! Mert a tévedésben van valami elégikus sorsszerűség, a hulladék azonban teljesen haszontalan és céltalan.
- Bárcsak öngyilkos lenne az összes sejted – mondtam –, és bárcsak örökkéva lóságnyi ...

photo by morpho

- Jól áll neki a fehér szín.
- Igen. Nagyon cuki benne. Nézd milyen peckesen megy.
- Pont mint én.
- Igen.Pont mint te. És mi volt a hétvégén?
- Semmi. A szokásos.
- Playstation, palacsinta, kungfu panda, mozi…
- És bemutattam Klárának.
- Értem. És?
- Jól elvoltak. Szerintem bírják egymást.
- Ez a része nem érdekel.
- Ne haragudj.
- Semmi baj. Csak tudod, jobb ha nem tudok mindenről. Úgy értem nekem. De ha szerelmes lesz azt tudni akarom.
- Rendben. Akkor szólok majd.
- És hiányzom neki? Szokott rólam kérdezni? Emleget néha? Álmodik velem?
- Nem beszél róla.
- Esetleg megkérdezhetnéd.
- Esetleg meg.
- De nem fogod.
- Nem ezt mondtam.
- Nekem lassan vissza kell mennem. Tudod harminc perc nem sok idő.
- Van, hogy túl sok. ...

photo by morpho

- Szóval egy teherhordó tricikli ellopását szeretné bejelenteni.
- Igen.
- Hol és mikor történt?
- Ebben a kerületben, tudja, a legrégebbi utcában. Épp csak leraktam a cuccot, az utolsó adagot és amikor visszafordultam egyszerűen eltűnt.
- Észrevett valakit? Valami gyanúsat?
- Most hogy mondja. Ólálkodtak ott, olyanok, akiket ismeretlen tetteseknek mondanak.
- Pontosan kik is?
- Hát furák, rosszarcúak, slamposak.
- Mondhatjuk azt, hogy tipikus bűnözők?
- Igen.
- Az ólálkodáson kívül más, valami egyéb joggal gyanús?
- Semmi.
- Tehát biztos, hogy ők voltak?
- Hát ki más?
- Nem is tudom. Egy anya, aki menekül a férje elől, és meglátva a lehetőséget, hirtelen belerakta gyermekeit, és így folytatta útját a szabadság ...

photo by morpho

Néha eltűnődök bizonyos dolgokon. Az eltűnődni szót amúgy is szeretem, sugall valamifajta bölcsességet, holott ez esetben inkább bizonytalanságomat van hivatva leplezni. Miért raknak már most sarokvédőket a bútorokra, amikor még járni sem tudok? Értem aggódásukat, de őszintén szólva a rácsos ágy is fölöslegesnek tűnik. Azt már végképp nem tudom hova rakni, hogy hogyan jelennek meg a plafonon azok a csillagok, amelyeknek inkább az égen lenne helyük. Miért mozog és zenél a fejem felett körbe-körbe ringva egy-egy cérnára akasztva a lovacska, a kacsa és a tehén? És végül legfőképp, miért kell ahhoz újra és újra beszarnom, hogy ezek együttműködjenek?
hk

    ...

Fotó: Fecher Ágnes

Minden reggel megteszem. Megteszed te is. Mindenki megteszi. Mégis akkor valami más volt. Nem emlékszem az összes alkalomra, de akkor valami különleges történt. Akkor mintha mégis emlékeztem volna az összesre.
Minden reggel belenézek, és látom önmagam, de általában csak a borítást. Néha belenézek csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy most éppen ki néz vissza rám. Olyankor mást figyelek. Levonom a megfelelő következtetéseket, de semmi egyebet nem tudok vele kezdeni. Nem mintha kéne.
Viszont akkor valami más volt. Megláttam régi önmagam. Egyiket a másik után. Különböző arcok sorakoztak előttem, mint valami tárlatban, de valójában mind én voltam. A bicikliző kisfiú, a vizsgájára készülő diák, a megbántott ...

Fotó: Barbay Csaba

- Ez pont olyan, mint egy citadella – mutatott büszkén az építményére.Nehéz lett volna megcáfolni.
- A kilátás is nagyszerű – hetvenkedett –, és a falak még egy pliniusi típusú vulkánkitörést is kibírnának.
- Óriási – mondtam –, mert akkor lehetne az ablakunk alatt egy mofetta.
Arca azonnal elkomorult, mintha leócskakalyibáztam volna a csodálatos váracskáját. Mielőtt még végleg beragadunk a lét értelmetlenségének szemantikai gödrébe, gyorsan kerestem valamit, amely mindkettőnket jobb kedvre deríthetne.
- Nahát – kiáltottam fel –, máris bevezetted a villanyt, és mindenkinek különszobája lesz?!
Utána másztunk fel, és ültünk be a villanykörték alá a rácsokba kapaszkodva.
- Most már minden ...

Fotó: Kovács Márton

Senkinek nem tűnt fel, hogy a Fiumei úti temetőben egy sírkőnek tegnap délután lába kélt, és az esti kapuzárási pánikot kihasználva a sietve távozó látogatókkal együtt kisétált a temető főkapuján.
Megváltozott a város mióta évtizedekkel ezelőtt a helyére tették. A 24-es villamosra emlékezett, azóta is itt jár a kerítésen kívül, szállítja az utasokat a Közvágóhíd és a Baross tér között. A Keletihez indult ő is, mint minden menekült.
A Dologház utcánál várakozott a következő villamosra.
Soha nem érezte korábban, hogy őt is súlyos márványból faragták, most viszont nehezére esett a mozgás. Valamikor ragyogó fénye volt, elegáns arany felirattal látták el, és a kőfaragó által faragott ...

Fotó: Kovács Márton

Lina néni volt a legfiatalabb a három lány és a tizenegy testvér között. Sosem kedveltem igazán. Jól ment férjhez, mondták róla akkoriban. Felvitte isten a dolgát, és ennek hatására kellőképpen rátarti lett. Mindezt gyerekfejjel tudtam meg Nagyanyámtól egy látogatás után. Azt firtattam, miért mindig a konyhában kell leülnünk, amikor annyi szép szobájuk van. Nem éreztem, hogy szeretne minket. Sok kérdésem hatására hazafelé megtudtam a titkokat. A nagyapám nem is a Nagyit akarta feleségül venni, hanem a nővérét, Borit. De lekéste a lehetőséget, így kénytelen volt beérnie Mamával. A nagy családból csak ők maradtak egyedül a faluban, ahol dédi is élt, így szolgálhatták a család fejét. Nagyanyámra ...

Fotó: Varga Imre

Ezt aztán nagyon odaraktuk. Igazi csapatmunka volt.
Amilyen akkurátusan felszabdalta a papírdobozt. Ahogy kimatekoztam a súrlódásmentes íveket a lépcsőfordulókban. Ahogy igazítgatta a hullámkartont, amíg húztam a hevedert. Hogy nehogy megnyomja a „rőt avar” marhabőrt.
Pedig sietnünk kellett, mert őt Ügyfél várta 9-kor, nekem pedig erősen tikkelt a bal szemem.
Lefogadom, hogy amikor 3 éve kiválasztotta ezt a kanapét, már akkor is azt a „nagypolgári enteriőrt” látta, amit most 3 kerülettel odébb ez az otromba dög teljessé tenni hivatott. Az első igazi, felnőtt otthonunkat.
Mert mindig is volt szeme a fontos részletekre. Mint amilyen például a „tűzött kárpit”. Nem úgy, mint a két napja égő motorhiba jelző ...