Fotó: Barbay Csaba

Halála gyors volt, és így az elhunyt számára voltaképpen kegyes is, hiszen nem kellett a halálfélelem tövises stációin végigbotorkálnia. Ami azonban drága halottunknak áldás, az ittmaradtaknak átok, tekintettel arra, hogy az érintettek nem tudtak megfelelőképpen hozzáfogni a gyászmunkához, ehhez a szívfájdító, egyszerre magányos és társas tevékenységhez. Így aztán jobb megoldás híján drága szerettünktől nem személyén, hanem tárgyain keresztül búcsúzkodtunk. Az igazán pompás gyásszertartás után – amely során magunk is megdöbbentünk, hányan kívántak tőle végső búcsút venni – összegyűltünk szerény hajlékában, hogy könnyek és sóhajok között sorba vegyük életének lenyomatát.
A ...

Fotó: Barbay Csaba

Na erről lenne szó. Kaptam kontaktot egy hivatalos emberhez, ő már intézi, hogy papíron ez már félig kastély, a másik fele pedig világörök. Nagyjából minden így maradna, ahogyan most van. Mondjuk, lehet, este leguríttatom egy sor fehérrel, hogy tiszta szaga legyen. Néhány helyre kelleni fog gipszkarton, ha mégis kijönnek ellenőrizni, akkor védve legyen a seggünk, de valószínűleg el tudom intézni, hogy ne jöjjenek ki. Illetve, hogy ne jussanak be, ha mégis kijönnek. Illetve ha bejutnak, akkor ne legyen nyoma. Na érted. Okosba. Én szerintem ennek az épületnek amúgy semmi baja, de ez a köcsög únijó csak úgy adja a lóvét, ha van mire. Hát mondjuk, lenne, de azt nem mondhatom neki, hogy nincsen még budai villám ...

Fotó: Fecher Ágnes

- Innék egy teát.
- Főzök Neked. Cukorral, citrommal, szerelemmel. Várj csak! Ez milyen jó regény cím lehetne: Cukor Citrom Szerelem. Megírom, és őrült sikere lesz. A kiadó folytatásért nyaggat majd, és természetesen megfilmesítik. Dől hozzánk majd a pénz, gazdagok leszünk, és veszünk egy házat Toszkánában.
- Lehet ott pecázni?
- Te csak ne akarj sellőkre vadászni! Nem lehet, még úgy se, ha igen!
- Ó, jaj! Mit fogok akkor csinálni?
- Szeretjük egymást. Gazdálkodunk a szőlőbirtokon. Bort termelünk, meg gyógynövényeket termesztünk. Én írogatok ezt-azt.
- És én?
- Most is csak sertepertélsz. Az ott is lehet.
- Na igen! De most már gyere, induljunk! Itt úgysem találunk semmit.
L. Cat

...

Fotó: Fecher Ágnes

A tenger csendben építkezik a sivatag érdekei ellen. Úgy szippantja be a jégmezőket, mint mohó kokainista a napi adagját. Nem túlságosan izgatják a változások, mivel ő alapjában véve a világ kezdete óta ugyanolyan: sok víz, amiben ez-az úszkál (halak, kontinensek, hajóroncsok és egyéb civilizációs kacatok). Wittgenstein meg törhette a fejét az első világháború lövészárkában, hogy ki és milyen alapon meri bizonyossággal azt állítani, hogy az a pocsolya (amely jelentés szintén kétséges) az nem más, mint a tenger. De kár türelmetlenkedni, egy nap minden árkot befed a víz, és a fej nélküli hullák úgy lebegnek majd a felszínen, mint befejezett melléknévi igenév egy tőmondatban.
má 

    ...

Fotó: Fecher Ágnes

Lassan hét óra. Még sötét sincs, de ez a szörnyszülött lépcsőház kong az ürességtől.  Mari hibája, hogy most érek haza. Hívott, ugorjak fel egy búfelejtőre. Na persze. Nem is voltam szomorú. Befejeztem. Pont került az ügy végére. Ennyi huzavona, idő, idegeskedés és pénzkidobás, na meg a konyakok után egész nyugodt lettem. Vacsora is lesz. Megvettem a lecsókolbászt a hentesnél. Krumpli meg van a spájzban. Fél óra múlva ehetünk. Zsófi örülni fog. A közös estének, meg a papírnak, amin visszavettem a lánykori nevemet.
L.Cat

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- -

A hétköznapok méltósága a körfolyosó fekete-fehér kockái fölött ...

Fotó: Janik Orsolya

Próbálnék úgy tükröződni, hogy az megfeleljen mindenkinek. Hullásmentes hosszú haj, erős gyökerek, fegyelmezett hajhagymák, kedves mosoly, változatos, igenlő, tetszetős beszéd, a szemtelenség gondolata felfogás szintjén sem lehetséges. Okosan és csendben nem szólalni meg, mikor nem szabad. Ez egy hülye álom szandálban és zokniban. Persze nem én álmodom, csak nézem. Bámulom a nagy mediterrán könnycsatornát, benne az arcomat, ahogyan a csillogó halak fodrokban felkavarják az orrnyergemet, és azt a pisze orrom. A hátamon az olvasmány kötelező. Elvégre nyári szünet van és keresni kell a kincset, mert a kisködmön az nagyon drága. Drágább, mint ez az egész álom, sőt a medúzákkal alátámasztott önarcképemnél ...

Fotó: Fecher Ágnes

Vagy nagyon jó, vagy nagyon szar. Az egész reggel kezdődött úgy százezer éve, mikor még nem hívtuk hétfőnek azt a napot. Akkor még minden más volt. Már akkor is. Nem tudtuk mi a láz, és senkit nem érdekelt, hogy nincsen térerő. Pedig igény lett volna a hiányérzetre, de valahogy a légkör nem volt rá alkalmas. Aztán vártunk. Jött pár messiás, felfedező, diktátor, király, tömeggyilkos, és ezek felváltva. Minden más lett, ami rendjén van, mert az állandóságtól csak egy rémisztőbb van, az unalom. Illetve a magány. Meg ott van a holnap, amitől mindig lehet félni. Meg a hülye kérdések tömkelege. Hogy vagy? Hogy lennék. Mit csinálsz? Mit csinálhatnék. Mi baj van? Mi baj van? Mi baj van? Miért nem válaszolsz? ...

Fotó: Barbay Csaba

Cápaharapást szőrével, a véletlenek sorát pedig tudatos tervezéssel lehetett volna túlélni. Sokkal kellemesebb lett volna mindkettőnknek. Nekem vasárnap délben nem kellene nekrológot írnom a városi lap hetedik oldalára, ráadásul a legtöbb pénzt nálunk elköltő hirdető unokaöccséről, aki még most is élne, ha nem lenne halott. Gondolom neki sem lehet túl kellemes. No nem azért mert halott, hanem mert nincsen mit írni róla, leszámítva azt a csekélyke izgalmat, ami egész életében egyszer történt meg vele, hogy megette egy cápa. Unalmas művészeti tevékenysége kimerült egy montázsban vagy tudom is én, hogy miben, amit titokban vett meg a saját anyja, ezért el kellett ajándékoznia a helyi idősek otthonának. A kép ...

photo by morpho

Na jó, elsőre talán őrültségnek tűnik, de sosem a belváros legforgalmasabb üzletében akarta megölni a kiadóját.

Mindezért legfőképpen a gazdasági hírek voltak felelősek, hiszen amikor azt olvasta: a befektetők pesszimizmusa extrém szintre ugrott, ami az olajár zuhanását látva talán nem is meglepő, azonnal ki kellett nyitnia egy Unicumos üveget.

Fontos megjegyezni: teljesen mértékben hidegen hagyták a gazdasági hírek, pont ezért voltak olyan idegesítőek.

Utána határozta el, hogy betér egy cipőboltba. Mindig úgy gondolta ez az hely, ahol az emberek kimutatják valódi énjüket. Itt nincs több alakoskodás. A tétovák totojáznak, a harciasak mindenkit félrelöknek, frusztrált háziasszonyok egyetemista fiúkkal ...

Hyde Park - photo by morpho

Akkoriban rengeteg időt töltöttünk együtt. Vagyis sehova nem mentünk egymás nélkül. Összetartott minket az a véd- és dacszövetség, ami életünk legelső évei alatt kialakult köztünk. Meg különben is, hármasban sokkal érdekesebbek voltunk. A fiúk külön-külön unalmas jófiúkká váltak, én meg elviselhetetlen hisztis kislánnyá, ha csak az egyik volt jelen. Ők sem szerettek kettesben maradni, mert túl egyszerűek lettek a percek: nem voltam ott én, aki előtt jól esett nekik vitatkozni. Szóval, imádtuk ezt a csodahármast. Játszottuk a hülye kis játékainkat, mindent megvitattunk, veszekedtünk, haragudtunk, elváltunk, de másnap minden ugyanúgy ment tovább. Jó volt, de csak később jöttünk rá, mennyire.

...