2015. nov 29.

Utazók

írta: Hálomlábú Kobla
Utazók

Fotó: Aknay Csaba

Az utazás az emberiséggel egyidős. Az első – és minden tekintetben a legmeghatározóbb – helyváltoztatás Ádámé és Éváé, akiket úgy kipenderített az Úr a jóból, hogy még a gurulós bőröndjüket sem volt idejük összepakolni, így egy szál semmiben kerültek a nagy semmibe. Ez egy rém kellemetlen utazásnak számított, amelyben nem volt semmi élvezet, és talán ez is a lényeg: elmenni valahova nem feltétlenül maga a tökély. Így aztán mindenki utazni akar. Mert valami miatt valaki egyszer kitalálta, hogy az milyen jó. És mivel alapvetően sznobok vagyunk, azóta csak jövünk-megyünk . Mint Noé. Na jó, neki muszáj volt, de Odüsszeusz már önként szállt hajóra, és ő még a gurulóst is vihette magával.

  ...

Tovább Szólj hozzá

vi Aknay Csaba (morpho)

2015. nov 26.

Szélmalom

írta: Hálomlábú Kobla
Szélmalom

photo by morpho

Óriás  

Ez vajon szélmalom vagy inkább óriás? Remélem óriás. Az valóságosabb lenne minden romos és unalmas malomnál. Ez a lába. A jobb lába. A bal valahol messze pihenhet egy hegyormon. Furcsa, hogy nem szőrös, de elvégre egy óriás is lehet hiú, aki hetente borotvál. Mindenhol. Egy végtelenül békés és szelíd példányról van szó, hiszen jönnek-mennek a bámészkodók, uborkás-tonhalas szendvicset esznek az Achilleszénél és ő megadóan tűri, pedig mindenki tudja: a tonhalat rabszolgák halásszák ki azért, hogy mi két pofára tömhessük magunkba a jóléti ábrándjainkat. Ez természetesen elfogadhatatlan, azonban megkerülhetetlen. Más szóval: ez egy dilemma, mint ahogy az is: hogyan képesek egyesek szélmalomnak ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk morpho

2015. nov 22.

Alagút

írta: Hálomlábú Kobla
Alagút

Fotó: Fecher Ágnes

A semmibe kanyargó ablaktalan hosszú folyosó olyan volt, mint kiüresedett metafora egy elmérgesedett hitvitában vagy egy elrontott iniciálé egy középkori ír kódexben. Mivel az emberiség mindig a szélsőségek között vergődik, emiatt vagy üvegpalotákban, vagy pedig zárt szardíniás dobozokban gondolkodik, amikor a modern építészet korszakalkotó megvalósításai kerülnek szóba. Tulajdonképpen egyikre sincs mentség. Hiszen a kiüresedett metaforát helyre lehet tenni egy frappáns hasonlattal, az elrontott iniciáléból meg ki lehet kanyarítani egy képzelt állat pirossal, arannyal és narancssárgával díszített motívumát, azonban a közlekedő, amelynek nem látjuk a végét, olyan fenyegetően tűnik el a semmiben, mint ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk Fecher Ágnes

2015. nov 19.

Nemzet és vágta

írta: Hálomlábú Kobla
Nemzet és vágta

Fotó: Birtalan Zsolt

Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezi kedélyes közönnyel, mintha csak ebben a pillanatban kerültem volna sugaras látóterébe, pedig most üget el előttem harmadszor. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy én simítom a hullámformába kapcsolódó nyomait, következésképp kölcsönösen tisztában kell lennünk egymással. Egykedvűséget tettet, de amikor a közelembe ér a tartásának finom feszültsége, lova ideges izomkötegeinek játéka megérint, tisztán érzem, hogy nekem mutatja, én vagyok a közönség. Más nem is játszhatná ezt a szerepet, mert én vagyok itt egyedül, sőt, mondhatni, nélkülem ő sem lenne. Kérdésével álságos módon el akarja hitetni magával és talán velem is, hogy partnernek tekint, egyenlőnek, de ő is ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk Birtalan Zsolt

2015. nov 15.

Békaláb

írta: Hálomlábú Kobla
Békaláb

Fotó: A. Fehér Vera

Meg hogy itt állok. Kijutottam ebből a mocskos nyárból is. A nyoma még rajtam, a bőrömön, a körmöm alatt, a konyhám kövén, az ágydeszkák között, de a lényeg, hogy már csak a nyoma. Levedlettem, mint kígyó a bőrét, vagy inkább, mint lepke a bábját. Az mégiscsak esztétikusabb. De mindegy, a lényeg, hogy ami volt, az elmúlt, csak előre szabad tekinteni, hátra sosem, meg hasonlók. Csak tudnám, hogy amikor ezt másoknak mondom, mennyire utálnak. A lényeg, hogy vége. Meg hogy itt állok. Kijutottam ebből a mocskos nyárból is.
hj

                                         ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- -

Tulajdonképpen két ...

Tovább Szólj hozzá

hk hj (morpho) A. Fehér Vera

2015. nov 12.

Piknik

írta: Hálomlábú Kobla
Piknik

photo by morpho

Apám sokáig a padon ismerkedett. Kőbányán, a bányató mellett. Nem is kellett neki semmi más, csak egy kifényesített cipő, élére vasalt szürke nadrág, és egy hozzá passzoló mindenhol aktuális zakó.
- Mitől ilyen bágyadt ez a gyönyörű virágszál? Kérdezte megértő kíváncsisággal. Vagy, - Ez a pad pont egy ilyen formás hátsóra vágyik! Invitálta a kacérabb jelölteket. Nem volt válogatós, sem válogatott. Szeretett ismerkedni. Egészen addig, míg le nem ült mellé Anyám.
 3 éve, hogy újra kijár. A ruhája már nem a régi, a cipője papucs, nadrágja kitérdelt, az örök zakó, örök mackófelsővé kopott. De közvetlensége még mindig lehengerlő. Sorra ülnek le mellé idősebb szemérmes, és fiatal, merész ...

Tovább Szólj hozzá

vi pihe hj morpho bigor

2015. nov 08.

Szem

írta: Hálomlábú Kobla
Szem

Fotó: Aknay Csaba

Egyszer csak ott van velem szemben, rögtön belefog, hogy drága a cigi és le fog szokni, hogy a nővére nemrég ment férjhez, de iszonyatosan nagy bunkó volt a násznagy, meg most öntötte el a pincéjét a víz és meg fog őrülni, hogyha a helyhiány miatt ott tárolt könyvei tönkremennek, egyébként talált az utcán egy kutyát, nem fogadnám-e be, és észrevettem-e a város különleges ritmusát, ő úgy érzi, hogy teljesen együtt rezeg vele, sőt ő adja az ütemet. Miközben az asztalon hagyott cigisdobozból kérdés nélkül vesz, három ujjával a filterénél fogja, függőlegesen felfelé bök, ezt szánja köszönésnek, kicsúsztatja magát a boxból és kilép ajtón. Én meg ott ülök, teljesen tanácstalanul, mert nem hagyott ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk KR Aknay Csaba (morpho)

2015. nov 05.

Paradicsom

írta: Hálomlábú Kobla
Paradicsom

Fotó: Birtalan Zsolt

Nem elég az erős napsütés, a lüktető halánték, a gyomorban kavargó előző esti szolid alkoholkeverék (vodka, vörösbor, sör, campari soha), a nappal agyvelőt hasogató zsibongása, az aszfalt bokaficamító gödrei, a foghíjas macskakövek – és az igaziak, amelyek öntudatosan nézik le a városlakókat –, parkoló autók vad burjánzása, öregasszony csoszogása, a sátán csilingelő kacagása,  távoli templom harangjának vacogása, a negyedikről alázuhanó verslábak, az apáca fehér szandálja – a szürreális méretű virágcsokor már szinte mellékes –, de még a behajtani tilos tábla is elvakítja azt a kurta pillanatot, amikor egy percre azzal álltatjuk magunkat: azt csinálhatunk, amit csak akarunk, hiszen ez itt a ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk L. Cat Birtalan Zsolt

2015. nov 01.

Számok

írta: Hálomlábú Kobla
Számok

Fotó: Fecher Ágnes

Szerintem ez egész biztosan jó, többször utánanéztem mindennek – mondja felém fordulva. Túl közel jön hozzám. Jó egy fejjel magasabb nálam, agárszerű testével rám hajol, grafitfoltos hosszú ujjaival megragad – még a legjobb barátomtól is nehezen viselem el ezt –, mélybarna, kissé bazedovos szemeivel letekint rám. A szó minden értelmében elszántan kapcsolatot kívánna teremteni. Hajthatatlansága kissé taszít, menekülnék, azonban erőm nem elég, hogy egy óvatos gesztussal vagy diplomatikus, puha szavakkal lerázzam magamról. Ha nem érezném amúgy is, minden rezdülésével tudomásomra hozza, hogy nem hétköznapi találkozó ez, mert azután a „megrendítő élménye” után, amikor „minden kétséget kizáróan ...

Tovább Szólj hozzá

hk BSZ Fecher Ágnes (morpho)

2015. okt 29.

Csalitos

írta: Hálomlábú Kobla
Csalitos

Fotó: A. Fehér Vera

A gyermekkor nem más, mint végtelen pillanatok egymásra rakódása. Remélhetőleg a jó pillanatokból van több – gondolta Béla bácsi. Feladatát pedig ott találta meg, hogy legalább egy jó élményt szerezzen Csengének, a legfiatalabbnak (akit következetesen Csengőnek nevezett, mert ebben a korban már nehezen tanulunk új szavakat), mert tudta, hogyha máshogy nem is, unokája emlékeiben fog tovább élni, és azt már nem akarta elbaszni. Az elméjében bizonytalanul pislákoló tervet azonnal cselekvésre váltotta, és felsőtestét kissé megdöntve, a kaszára támaszkodva sietősen kiment a hátsó kert mögötti vadul burjánzó gazosba.
- Majd építünk ide házikót, hintát, homokozót, vagy valamit – nézett körbe –, de ...

Tovább Szólj hozzá

vi hk morpho A. Fehér Vera

süti beállítások módosítása